Szombaton rendezték meg a 28. Lions bált. Az esemény nem a báli szezonhoz kötődik, hiszen a Lions évad szeptembertől júniusig tart, és a bállal zárják le ezt az időszakot. A jótékony szervezet tradícionális eseményén felavatták az új tagokat, és átadták az elnökséget. A Lions Club Sopron új elnöke Kulbert Gábor lett, aki a Balogh Sándortól vette át a tisztséget. A tagságba vezető út szigorú feltételekhez kötött: az érdeklődők ajánlás alapján lehetnek tagjelöltek és csak később, egy szavazás után léphetnek be a közösség kötelékébe hivatalosan. Most három új tagot avattak.
fotó: Griechisch Tamás
A bál jótékony céljaihoz Babos Tímea, Grand Slam győztes és világbajnok soproni teniszező is csatlakozott, aki videóüzenetben köszöntötte a résztvevőket és árverésre bocsátotta néhány relikviáját és teniszütőjét is.
fotó: Griechisch Tamás
fotó: Griechisch Tamás
Az est fővédnöke Benkő László, Kossuth-díjas és Liszt-díjas zenész volt, aki a jelenlévőkkel emlékeit is megosztotta. A művész soproni emlékeiről beszélt és számos anekdotát elmesélt, majd gratulált a Club tagjainak fontos céljaikhoz, amikért folyamatosan tesznek.
A bálon a város részéről részt vett Dr. Fodor Tamás Sopron polgármestere is.
fotó: Griechisch Tamás
Az estély mindig jó célt szolgál: a bevételt minden évben jótékonyságra áldozza a Lions Club Sopron. Ilyen például az ételosztás, vagy a Nemzeti Sírkert program, vagy a szervezet fő tevékenysége a gyengénlátók támogatása.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fca%2Fd0%2Flions-bal-2018-tom-2972_jgml.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F19%2F00%2Flions-bal-2018-tom-2912_wbyk.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fe1%2F21%2Flions-bal-2018-tom-2915_ody5.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F0f%2Fa3%2Flions-bal-2018-tom-2921_k_6e.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F03%2F9c%2Flions-bal-2018-tom-2922_pw9e.jpg)