| 2018. június. 16. | 2 perc olvasás

30 éves Sopron és Kempten testvérvárosi szerződése

Kempten és Sopron testvérvárosi kapcsolatának 30. évfordulója alkalmából megerősítették a három évtizede kötött testvérvárosi szerződést. A két település polgármestere az aláírás előtt kiemelte, hogy mindkét város továbbra is elkötelezett, hogy békében és megértésben, mindkét fél számára gyümölcsözően folytatódjon ez a barátság.

Sopron és a németországi Kempten városa 30 évvel ezelőtt kötötte meg a testvérvárosi szerződést. Ebből az alkalomból hivatalos delegáció érkezett Sopronba Thomas Kiechle főpolgármester vezetésével. A testvérvárosi szerződést ünnepélyesen megerősítő aláírásra a Liszt Központban került sor szombaton délelőtt.

Az eseményen részt vett dr. Simon István alpolgármester, a képviselőtestület több tagja, a testvérvárosi együttműködést ápoló, több civil szervezet képviselője és tagja.

Dr. Fodor Tamás polgármester ünnepi beszédében emlékeztetett arra, hogy 1987 szeptemberében megszakítás nélkül 58 órán keresztül volt úton 21 kempteni futó Sopron irányába, hogy futó diplomataként adhassák át szülőföldük üzenetét, annak örömével, hogy egy vasfüggöny mögötti várossal köthettek testvérvárosi szerződést a németek. Dr. Fodor Tamás kiemelte, hogy a testvérvárosi együttműködésnek köszönhető rengeteg civil szervezet talált egymásra. Szoros baráti szálak kötik össze a két város gimnáziumait, élénk zenei csereprogramok zajlanak a zeneiskolák között.


fotó: Griechisch Tamás

Sopron polgármestere a megújított testvérvárosi szerződés aláírása előtt megemlékezett Kempten hajdani polgármesteréről, Dr. Josef Hössről, aki a testvárvárosi szerződés születésekor annak lényegét tömören így foglalta össze: „Építőkocka egy mindinkább békésebb világ megteremtéséhez.” A testvérvárosi szövetség a jövőben is erős kapocs lesz a két település között, zárta szavait Dr. Fodor Tamás. 

Thomas Kiechle Kempten főpolgármestere megköszönte a meghívást Sopron városának. Kiemelte, hogy az ünnepélyes aláírás előtt és után is tartalmas programot szerveztek számukra a vendéglátók. Thomas Kiechle a német város volt főpolgármesterének üzenetével érkezett. Mint mondta Dr. Josef Höss az utolsó pillanatban lemondta az utazást egészségügyi okok miatt, de szívéjes üdvözletét küldi minden résztvevőnek.


fotó: Griechisch Tamás

Kempten főpolgármestere köszöntőjében külön kitért azokra a városvezetőkre, akik sokat tettek a testvérvárosi kapcsolat ápolásáért, de ma már nem lehetnek köztünk. Thomas Kiechle örömét fejezte ki, hogy 30 év után is újabb és újabb kapcsolatok születnek. A két város polgárainak és intézményeinek összetartása megerősíti a testvérvárosi szerződésben foglaltakat. A 3 évtizedes kapcsolat a tiszteleten és egymás értékeinek elismerésén haladt és halad továbbra is.

Az ünnepélyes aláírás előtt a két város kórusa is megcsillogtatta tudását. Elsőként a kempteni Sankt Mang kórusa lépett színpadra, majd a soproni Liszt Ferenc Pedagógus Énekkar tagjai kápráztatták el a résztvevőket.

A két város polgármestere kölcsönösen ajándékkal érkezett az ünnepélyes alkalomra.


fotó: Griechisch Tamás

Végezetül Thomas Kiechle, Kempten főpolgármestere és Dr. Fodor Tamás Sopron polgármestere ellátta kézjegyével a 30 éves testvérvárosi szerződést megerősítő dokumentumot.


fotó: Griechisch Tamás

A testvérvárosi kapcsolat aláírásának jubileumi ünnepsége már pénteken elkezdődött. A Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban ünnepi hangversenyt adott a kempteni és a soproni partnerkórus, a Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar közreműködésével.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek