| 2019. október. 11. | 2 perc olvasás

309 férőhelyes parkolót adtak át az Aranyhegyen

Az Aranyhegyen, a Tárczy-Hornoch Antal utca végén egy több mint 300 férőhelyes murvás parkolót adtak át. A beruházás több mint 36 millió forintból valósult meg.

Sopronban, így az Aranyhegyen is szükségessé tette a megnövekedett forgalom az újabb parkolóhelyek kialakítását.A megvalósítás érdekében, a parkoló területéről Sopron Önkormányzata a FORENO Nonprofit Kft.-vel kötött használati szerződést.


fotó: Griechisch Tamás

A területet a városrészen élők kedvezményesen használhatják majd – emelte ki Péli Nikoletta, a körzet önkormányzati képviselője pénteken, a terület átadóján. - Amikor 2014-ben önkormányzati képviselő lettem, az egyik célom az volt, hogy olyan zónát hozzunk létre itt, amely megoldja a parkolóhelyek hiányát – osztotta meg velünk. - Ezzel a beruházással sikerült megoldanunk ezt a problémát – mondta az önkormányzati képviselő, aki hozzáfűzte: a parkolóval az Aranyhegyen lakóknak régi álma valósult meg.


fotó: Griechisch Tamás

A sajtótájékoztatón Dr. Farkas Ciprián, városi tanácsnok kiemelte: Sopron infrastruktúrája folyamatosan fejlődik, és fontos, hogy a megnövekedett autósforgalom anomáliáit meg tudják oldani. - Sopron az a megyei jogú város, ahol az ezer főre jutó autószám a legmagasabb Magyarországon – világított rá. - Ezért zajlik az az átfogó infrastruktúra-fejlesztés a város környékén, amit láthatunk, gondoljunk csak az M85-ös autóútra. De a város belterületén is számos út megújult az elmúlt két esztendőben. Ehhez kapcsolódik a parkolóhely kapacitás megnövelése is. Ennek az első lépcsőfoka itt az Aranyhegyen látható; a következő az Árpád utcai lesz és a Sopron Pláza melletti P+R parkoló – fejtette ki.


fotó: Griechisch Tamás

A hétvégén a parkoló használata ingyenes, hétfőtől üzemel fizetőparkolóként. Az Aranyhegyen élőknek a bérlet az első autó után 5000 Forint + ÁFA, a második autó után 10 000 Forint + ÁFA. 

Az Aranyhegyi parkoló használati rendjével kapcsolatban ITT olvashat további információkat.


fotó: Griechisch Tamás


fotó: Griechisch Tamás

Legnépszerűbb cikkek