| 1 perc olvasás

31. Soproni Ultrahang Napok megnyitója a Fagus Hotelban

A három napos tudományos ülésen többek között a pajzsmirigybetegségekről és a tüdőtumorról is szó lesz, valamint az érdeklődők a Magyar Radiológusok Társasága Ifjúsági Bizottsága által összeállított izgalmas előadásokat is hallhatnak majd. A konferencia nagy hagyományra tekint vissza, 1985-ben indították el a szakmai napokat, amely kezdetben évenként zajlott, manapság pedig kétévenként rendezik meg.

Fotó: Griechisch Tamás

Dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere beszédében elmondta:

Sopron kedvelt helyszíne a tudományos, szakmai találkozóknak és a konferenciáknak. Mindig nagy örömünkre szolgál, amikor egy-egy jeles szakma képviselői tömegével érkeznek a városunkba és megvitatják a szakmák legújabb tapasztalatait és irányait. Ez most így van a radiológusokkal is, akiket a városban köszönthetünk. Megtiszteltetés számunkra és talán nem túlzás azt állítani, hogy elismerés ez a Soproni Gyógyközpontnak is.
Fotó: Griechisch Tamás

Dr. Hoffer Krisztina, a Soproni Gyógyközpont röntgen- és izotópdiagnosztikai osztályvezetője kiemelte:

A konferencia célja a naprakész, a napi rutinba használható tudás átadása mellett a szakmai és emberi kapcsolatok ápolása. Az idei konferenciának két fő témája van: a pajzsmirigybetegségek, valamint a tüdőtumorok.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek