| 2022. február. 26. | 6 perc olvasás

33. Sportgála – a kiemelkedő sportolói tevékenységeket díjazták

Idén is díjazta a soproni önkormányzat azokat a soproni sportolókat, akik tavaly eredményesen képviselték városunkat az országos bajnokságokon, nemzetközi versenyeken. Az elismeréseket szombat délután adta át a Novomatic Arénában Barcza Attila országgyűlési képviselő, dr. Farkas Ciprián polgármester és Csiszár Szabolcs alpolgármester.

Ünneplőbe öltözött sportolókkal, kicsikkel és nagyokkal telt meg szombat délután a Novomatic Aréna, ahol azokat a sportolókat köszöntötte immár 33. alkalommal a soproni önkormányzat, akik eredményesen szerepeltek tavaly országos, vagy nemzetközi versenyeken. 

Dr. Farkas Ciprián polgármester elmondta, hogy a város a sportgálán fejezi ki a soproni sportolók teljesítménye előtt a nagyrabecsülését.  Kiemelte, hogy Sopron nemzeti sportváros, a soproni sportolók évről évre elhalmoznak minket örömökkel. Mosolyt csalnak az arcunkra, izgulhatunk értük a lelátókon, a medence partján, a tatami szélén, vagy a szorítókötelek között küzdő soproniakért, ami nagyszerű dolog – mondta. 

Hozzátette: az önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy a szakmai háttér, a létesítményi feltételek biztosítottak legyenek és a sportolni vágyók tetszés szerint bármilyen sport közül választhassanak.

fotó: Griechisch Tamás
fotó: Griechisch Tamás

Mindannyian büszkék lehetünk a soproni sportolók kiváló eredményeire – emelte ki Barcza Attila is. Sopron és térsége országgyűlési képviselője ezt követően köszönetét fejezte ki a sportolók szüleinek, nagyszüleinek és edzőinek, akik tavaly a koronavírus-járvány okozta nehézségek ellenére is kitűnő hátteret biztosítottak a sportolók számára. 

fotó: Griechisch Tamás
fotó: Griechisch Tamás

A Sportgálán a díjakat Barcza Attila országgyűlési képviselő, dr. Farkas Ciprián polgármester és Csiszár Szabolcs alpolgármester adták át gyermek-serdülő, ifjúsági-junior, felnőtt és senior kategóriában.

fotó: Griechisch Tamás
fotó: Griechisch Tamás

Az ünnepségen a Zanzibar zenekar is fellépett. 

fotó: Griechisch Tamás

A 2021. évi felnőtt és senior kategória díjazottjai

  • SMAFC - tájfutó szakosztály - Molnár Tibor, Spiegl János, Rétfalvi Lajos, Margittai Endre
  • SMAFC - karate szakosztály - Polyák János
  • Realistic Tactical Sport Sportegyesület - Pajor Viktor, Kis Bicskei Krisztián, Tobak Dávid – K1
  • Hellodogs Flyball Team
  • Dirty Dance Sopron Egyesület - Horváth Kata, Németh László, Dream Team (hip hop csoport), Cirkus Maximus formáció – sporttánc
  • Shotokan Tigrisek Sportegyesület - Kocsis Árpád – karate
  • Soproni Torna Club - aerobik szakosztály - felnőtt csoport (Karner Vanda, Kaszás Kincső, Lakatos Dóra, Madarász Eszter) és felnőtt trió (Karner Vanda, Madarász Eszter, Szanati Noémi)
  • Turris Sportegyesület Sopron - dr. Fülöp József, Daru Zsolt, Dohnál Gábor – asztalitenisz
  • Soproni Rendészeti Sportegyesület - Szalay István, Kövesdi Andrea, Zsótérné Bagi Ágnes, Kiss Gábor, Forgács Zoltán, Kovács Zsolt – íjászat
  • Soproni Líceumi Vívó Egylet - dr. Gasztonyi Károly, Bolodár Zoltán – vívás
  • Soproni Tollaslabda Egyesület - Kovács László, Ozsgyán József, Kocsis Attila
  • Scarbantia Íjász Sportegyesület - Szabó Győző, Csatlós Gábor
  • Soproni FAC 1900 SE - Steiner Rita – atlétika
  • Alpokalja Íjász Sportegyesület - Balogh Csaba – íjászat
  • Növényi Sportakadémia Sopron - Balla Dániel, Szerelem Nikolett – karate
  • Növényi Sportakadémia Sopron - Nagy Ádám, Táp Ferenc – grappling
  • Növényi Sportakadémia Sopron - Winkler Zoltán - brazil jiu jitsu
  • Növényi Sportakadémia Sopron - Dénes Ákos – MMA
  • Soproni Judo Sportegyesület - Horváth Attila
  • Soproni Lővér Íjász Egyesület - Király Gábor
  • Scarbantia Sportegyesület Sopron - felnőtt teke csapat
  • Széchy Tamás Sportiskola Sopron - Czifrik Hajnalka, dr. Kádár László, Márkus István – úszás
  • Soproni Rádióamatőr Sportegyesület - Bokor János - rádióforgalmazás
  • Fertő tavi Vitorlázó Egyesület - Hirschler Judit – vitorlázás
  • Soproni Építők Sportköre - Hirschler Rebeka, Hirschler Ludovika, Gmeiner István, Kő Tamás – vitorlázás
  • Soproni Polgári Lövész Egyesület - Neuherz János, Horváth Balázs, Kecskés Róbert – sportlövészet
  • BMX Sopron Sportegyesület - Prájczer Péter, Mészáros Krisztián – BMX
  • Soproni Bowling Club
  • Kamikaze Kyokushin Karate Kai Sopron Egyesület - dr. Szepesi Csenge, Kránitz Mátyás – karate
  • Sólymok Sportegyesület - dr. Bihari István Csaba, Inczédi Gergely – kerekesszékes tenisz
  • Soproni Tigrisek Sport Egyesület - kerekesszékes kosárlabda csapat
  • Soproni Jégkorong Sportegyesület - felnőtt 3x3 csapat - Soproni Jégtörők – jégkorong
  • Sopron Basket
  • Sopron Basket – Határ Bernadett – Az év női kosárlabdázója

 

A 2021. évi ifjúsági-junior kategória díjazottjai

  • Realistic Tactical Sport Sportegyesület - Rozmán Dominika – K1
  • Soproni Rendészeti Sportegyesület - karate szakosztály - Bakos Aliz, Csigó Patrik, Reinhoffer Dominik, Bátorfi Dóra, Király Levente, Kiss Flóra
  • Kamikaze Kyokushin Karate Kai Sopron Egyesület - Varga Borbála – karate
  • Dirty Dance Sopron Egyesület - Blau Anna, Farkas Petra, Németh Kata, Álomfogó csoport, Rubint Nyaklánc formáció – sporttánc
  • Soproni Gokart Sportegyesület - Farkas Kitti, Kiss Félix, Kender Tamás – gokart
  • BMX Sopron Sportegyesület - Czisztler Dániel, Farkas Bendegúz, Horváth Sára – BMX
  • SMAFC - karate szakosztály - Németh-Lakos Zolna, Békés Dorina, Németh Dzsenifer, Polyák Dominik
  • Soproni Lővér Íjász Egyesület - Reiter Zoltán – íjászat
  • Shotokan Tigrisek Sportegyesület - Gáncs Dávid, Mayer Bertalan, Halász Torda, Halász Kornél, Gáncs Nóra, Mesterházy Olivér – karate
  • Belvárosi Mozgás Ritmus Lendület Club - Krahl Norina, Márkus Gréta, Gálos Fanni, Sándor Júlia – sporttánc
  • Belvárosi Mozgás Ritmus Lendület Club - Kiss Igor - ifjúsági csapat - junior csapat – sporttánc
  • Alpokalja Íjász Sportegyesület - Sándor Bendegúz, Magyar Balázs – íjászat
  • Növényi Sportakadémia Sopron - Hirschler Márk, Szalai Kristóf – karate
  • Növényi Sportakadémia Sopron - Dren Abigél, Simon Máté, Udvardi Zsombor, Boksán Magor, Boksán Móric, Fessler Ákos – grappling
  • Fertő Tavi Vitorlázó Egyesület - Koch Péter
  • Gyevát Sportegyesület - Vass Levente, Kiss Milán, Egervári Péter, Kovács Nikolett – ökölvívás
  • Mega Sport Egyesület - Sáli Barnabás – fallabda
  • Soproni Sörgurítók SE - ifjúsági teke csapat
  • Scarbantia Íjász Sportegyesület - Cser Petra Leona, Szabó Szebasztián
  • Soproni FAC 1900 SE - Makk Bálint, Kőhalmi Alíz - atlétika
  • Soproni FAC 1900 SE - 4x800 méter váltó: Grubits Flóra, Hoffman Gerda, Hoffman Gréta, Tóth Mónika – atlétika
  • Soproni Torna Club - torna szakosztály - Schey Dorottya, Soós Vivien, Sugár Krisztina
  • Soproni Torna Club - torna szakosztály – ifjúsági csapat: Csete Luca, Hámori Borka, Pölz Tímea, Soós Vivien, Sugár Krisztina
  • Soproni Atlétikai Club - Kádár Eszter, Dolmány Emma, Moser Boglárka – atlétika
  • Széchy Tamás Sportiskola Sopron - Deák Levente, Börzsei Zalán – úszás
  • Soproni Vasutas Sport Egylet - tenisz szakosztály - Sift Barnabás, Faludi Vivien
  • SC Sopron - U17 fiú labdarúgó csapat
  • Soproni Kosárlabda Club - U20 fiú kosárlabda csapat
  • Soproni Darazsak Sportakadémia - U16 lány kosárlabda csapat
  • Soproni Darazsak Sportakadémia - Varga Sára, Varga Alíz, Ács Luca, Kókai Patrícia, Sitku Zsuzsanna

 

A 2021. évi gyermek-serdülő kategória díjazottjai

  • Dirty Dance Sopron Egyesület - Füzy Jázmin, Fenyvesi Adél, Semin Rebecca, Dívós Boglárka, Kovács Tímea, Feldienger Zsófia, Kopácsi Fanni, Schneider Noémi, Walter Lili, Dirty Angels (Szempillásnál formáció) - sporttánc
  • Soproni Torna Club - torna szakosztály - Sebestyén Nóra, Hámori Panka, Zrínyi Zselyke, serdülő csapat (Csiszér Júlia, Faragó Réka, Hámori Panka, Sebestyén Nóra, Zrínyi Zselyke)
  • Belvárosi Mozgás Ritmus Lendület Club - Krahl Júlia – táncsport
  • BMX Sopron Sportegyesület - Táp Gergő, Kreisz Kristóf, Benke Bianka, Csuport Ádám, Lengyel Gellért – BMX
  • Soproni Rendészeti Sportegyesület - karate szakosztály - Porga Vivien, Kiss Gréta, Grubits Ferenc, Balogh Csanád, Jagaditcs Gábor, Balogh Koppány
  • Delta MTB Sopron - Bökönyi Huba, Honti Tamás Attila, Motován Dóra, Lovász Máté – hegyikerékpár
  • Delta MTB Sopron - Molnár Ágoston - országúti kerékpár
  • Soproni Lővér Íjász Egyesület - Jager Dániel
  • SMAFC - karate szakosztály - Németh Regina, Kiss Bernadett, Kis Gellért, Polyák Márk
  • Alpokalja Íjász Sportegyesület - Ráduly-Preiner Fruzsina, Magyar Zsombor
  • Gyevát Sportegyesület - Galambos Viktória – ökölvívás
  • Soproni Vízilabda Sport Egyesület - serdülő csapat
  • Mega Sport Egyesület - Sáli Máté – fallabda
  • Aramis Darts Club Sport Egyesület - Volenszki Bence
  • Turris Sportegyesület Sopron - Péntek Kincső, Németh Péter – asztalitenisz
  • Kamikaze Kyokushin Karate Kai Sopron Egyesület - Szép Dániel - karate
  • Shotokan Tigrisek Sportegyesület - Deák Hanga, Kocsis Bendegúz, Deák Zsolt – karate
  • Soproni Ökölvívó Klub - Udvardi Gergő, Lapos Rita
  • Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia - U14 fiú kosárlabda csapat
  • Soproni Darazsak Sportakadémia - U14 lány kosárlabda csapat

 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Címkék: Sportgála

Legnépszerűbb cikkek