Már a közös bemelegítés is alaposan megmozgatta a résztvevőket, akik négy kategóriában rajtoltak el a soproni Erzsébet-kertben. A legtöbb nevező az 5.3 km-es távot választotta, de majdnem ilyen népszerű volt a 10 km-es verseny, ami az Alpokalja terepkirály sorozat része is volt egyben. A legkitartóbb futók 16 és 21 km-en keresztül rótták a köröket a városban. A versenyzők idén a Deák-téren, a Várkerületen és a Tűztorony alatt is átfutottak, és többen is kiemelték, hogy nagyon tetszett nekik az új útvonal.
- Nagyon elégedettek vagyunk, hogy ilyen sokan eljöttek, annak ellenére, hogy egy hetet kellett tolni az eseményen. Ezt a résztvevőknek szeretnénk külön is megköszönni - emelte ki Dunaveczky András szervező, aki hozzátette, hogy a helyszínen is több tucat sportoló jelentkezett.
A szervezők külön köszönik a rendőrség, a polgárőrség és az önkéntesek odaadó munkáját, akik mind a verseny sikeréért tevékenykedtek és már most elkezdték kiértékelni az eseményt, illetve készülnek az 5. Paddy Éjszakai Futásra.