| 2019. május. 22. | 1 perc olvasás

4 érdekesség – ezért rendkívüli a soproni színháztörténelem!

Ha színházról van szó, Sopron előkelő helyet foglal el a történelem mezején - vallják a szakértők. Ismerje meg, hogy miért is különleges a világot jelentő deszkák és városunk kapcsolata!

1. 1769-ben Sopronban nyílt meg az ország első kőszínháza – ez ugyan nem ott található, mint ahol a Soproni Petőfi Színház áll jelenleg, de annak a közelében épült.

2. 71 évvel később aztán új színházat kapott a város, amely a bécsi Franz Lössl tervei alapján épült, már a jelenlegi helyre. Az osztrák építész méltán lehetett büszke grandiózus alkotására – a Soproni Színház akkori épülete 1841-től gyakorlatilag mintaadó épület lett: ennek nyomán épült meg az akkori Magyarország kettő teátruma is: a debreceni és az aradi.

3. A soproni színház repertoárjában is egyedülálló volt a múlt évszázadokban: egyfajta kulturális kapocsként ékeskedett Ausztria és Magyarország között. Ugyanis, míg az ország többi színházában jellemzően Pest-Buda jelentette a mintát a műsorfelhozatal tekintetében, addig városunkban sokkal inkább érződött a közelebbi Bécs hatása.

4. Ennek hatására több soproni színész, rendező Bécsben folytatta tovább karrierjét, azonban ez fordítva is igaz volt – városunkba is jöttek az osztrák fővárosból és környékbeli településekről lelkes művészek.

Az érdekességeket Dr. Dominkovits Péter, a Soproni Levéltár igazgatója osztotta meg velünk, a szerdán tartott, „A szórakoztatás régi és új intézményei Sopronban. A színház és filmszínház a 20. század első felében” című konferencia keretében. 

Borítókép: A színház az 1909-es átépítés előtt; Forrás: Wikipédia Commons

Legnépszerűbb cikkek