A Magyar Vöröskereszt Jereván Alapszervezete 1978-ban alakult. Ebben az időszakban költöztek be a lakók a Jereván lakótelep házaiba - a szervezet azért jött létre, hogy az itt élők megismerhessék egymást, és egy jó lakóközösséget alkossanak. Indulásakor több, mint 100 tagot számlált, ma 42 aktív tagja van. A szervezet jelenleg nyugdíjas klubot működtet.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff5%2Ff7%2Fvoroskereszt-jerevan-nyugdijas-tom-8046__ya5.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
Az ünnepségen részt vett Tóth Éva, a Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzatának elnöke, aki köszöntőjében elmondta: a tagok élete és a klub története bizonyítja, hogy a családjukban, és a munkahelyükön is hozzájárultak ahhoz, hogy közösségük élete jobb legyen, és ezzel a legszebb dolgot tették, amit csak környezetükért tehettek. Hozzátette: egy egyesületben végzett munka egy önkéntesen vállalt munka, ezért is nagy öröm, hogy a szervezet ilyen nagy múltra tekint vissza. Kiemelte, hogy minden szervezet úgy éli az életét, ahogy a vezetőjük vezeti a tagokat, ezért külön köszönetet mondott Lipták Sándornénak, az alapszervezet titkárának azért, hogy ennyire összetartó közösséggéformálódtak.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F7e%2Fdb%2Fvoroskereszt-jerevan-nyugdijas-tom-7996_z9gk.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
Kun Szilvia, a Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron megyei igazgatója köszöntőjében elmondta: a szervezet 138 éve foglalkozik véradásszervezéssel és segítségnyújtással, de - mint ahogy azt a soproni alapszervzet is teszi - kiemelten foglalkoznak az idősekkel.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F8e%2Fc1%2Fvoroskereszt-jerevan-nyugdijas-tom-8018_tbb1.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
Az ünnepi beszédek után a Jereván Alapszervezet tagjainak műsora következett, majd átadták az elismeréseket. Kitüntetést vehetett át:
- Lipták Sándorné, a 40 éves vöröskeresztes munkájáért
- Kéri Lajos, alapító tag
- Kéri Lajosné, alapító tag
- Veresné Murai Magdolna, alapító tag
- Gulyás Imréné, aki 35 éve tagja a szervezetnek