| 2024. április. 6. | 1 perc olvasás

42 festményből álló kiállítás nyílt Sopronban Gáspárdy Tibor alkotásaiból

Április 6-án tartották Gáspárdy Tibor festőművész kiállításának megnyitóját a soproni Festőteremben. A 42 alkotásból álló tárlat tematikája egyfajta összefoglalás és egy új út kezdete.

Az eseményen köszöntőt mondott a városvezetés nevében dr. Simon István Sopron Megyei Jogú Város alpolgármestere.

fotó: Griechisch Tamás
Nemzeti létünk letéteményesei a városok, ahol kialakultak a gazdasági, tudományos, kulturális és művészeti erőközpontok. Később ezekhez csatlakoztak a kisebb települések is. Sopron ezer éven keresztül egy ilyen erőközpontnak számít. A soproni polgárok élen jártak a gazdasági innovációban, a tudományban, a kultúrában és a művészetekben egyaránt. Éppen ezért nem véletlen, hogy egy ilyen magas presztízsű művészeti kiállításon lehetünk most jelen

- mondta el az alpolgármester.

A megnyitón többek között részt vett Tóth Éva kulturális tanácsnok, valamint Kóczán Péter, a kiállítást szervező Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője is.

fotó: Griechisch Tamás
A tárlat tematikája egyfajta összefoglalás, az elmúlt 10 év áttekintése, emellett egy új út kezdete is megjelenik néhány alkotáson. Az itt látható festmények mindegyike klasszikus akvarell technikával készült

- tette hozzá Gáspárdy Tibor festőművész.

A tárlat megnyitóján Rakovszky Zsuzsa Kossuth-díjas író, költő, műfordító is megosztotta gondolatait:

Gáspárdy Tibor festményeinek színvilága az érettséget és a mélységes örömöt sugározzák. Sokszor a soproni helyszínek tükröződnek vissza, egyfajta lelki tájakra vezetnek minket a művész alkotásai.
fotó: Griechisch Tamás

A megnyitón közreműködött Árvayné Nezvald Anett hegedűművész és Aba-Nagy Zsuzsanna hárfaművész.

A kiállítás ingyenesen megtekinthető április 24-ig - a hétfői napok kivételével - 10 és 18 óra között.

 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek