A terepfutás népszerűsítése és a versenyzés lehetőségének biztosítása érdekében idén is megrendezte a Shotokan Tigrisek Sportegyesület a Három a Károly futóversenyt. A résztvevők választhattak a 21 kilométeres, valamint a tíz kilométeres táv megtétele mellett. Utóbbit egyéniben és váltóban is teljesíthették - mondta Lederer György, a versenybizottság tagja. Hozzátette, hogy az utóbbi években többen is kérték egy új kategória, a kutyás futás indítását, így ők idén házi kedvenceiket is magukkal vihették egy hat kilométeres távra.
Fotó: Magasi Dávid
Lederer György elmondta azt is, hogy az előnevezések alapján kevesebb résztvevőre számítottak a tíz kilométeres távnál, ugyanakkor a helyszínen messze többen regisztráltak, mint a korábbi években, így majdnem maximális létszámmal indították a versenyszámot.
Fotó: Magasi Dávid
A szervezők a korcsoportok első három befutóját éremmel díjazták, a jutalmakat Magas Ádám adta át. Köszöntőjében az önkormányzati képviselő gratulált a résztvevőknek, különösen a gyermekeknek. Felidézte, hogy gyermekkorában sokat edzett a Károly-kilátó környékén, amelyhez szép emlékek fűzik, majd bizodalmát fejezte ki, hogy a résztvevők mindegyike hasonlóan szép emlékekkel tér haza.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F16%2F67%2Fapn0155_g_r_.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F23%2Fce%2Fapn0126_2f69.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fa7%2Fa4%2Fapn0129_7yq0.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F0a%2F82%2Fapn0134_axn_.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fb8%2F97%2Fapn0105_g2rj.jpg)