| 2020. február. 2. | 4 perc olvasás

50 perces dráma, gyönyörű happy enddel

A találkozó nagy részében hátrányban játszva, kétszeri hosszabbítás után a Sopron KC legyőzte a Kaposvárt szombaton a Novomatic Arénában. Sopron KC – Kaposvári KK 101-96

A tizenkettedik Sopron fogadta a kilencedik Kaposvárt a férfi élvonal 18. fordulójában. A két csapat között csak egy győzelemnyi volt a különbség, ezért mindegyik gárdának különösen fontos volt a mérkőzés.

Lalic a Sopron palánkja alatt szerzett lepattanó utáni büntetőivel kezdődött a meccs. Feszülten kezdett az SKC, több, mint másfél perc és 0-5 után, Kinney büntetőkből szerezte első pontjait. Az első hazai mezőnykosárra 3 percet kellett várni, Norbi dobott szép triplát.  Bernard “rázta meg” magát, előbb szép középtávoli kosarat szerzett, majd tripla közben szabálytalankodtak ellene és 3 bedobott büntetőjével átvette a Sopron a vezetést. A szakasz közepén felforrósodott a hangulat, Eric megkapta a 3. hibáját. A helyére érkező Tauras ellen Lalic szabálytalankodott, a soproni kispad pedig technikait kapott. Zaklatott, vontatott volt a játék, Demetre tett vissza szépen egy pattanót. A túloldalon Norfleet villant, majd Kinney hát mögötti “zsugájából” Tauras mutatott be 2+1-es akciót, váltott vezetéssel haladtak a felek. A szakasz hajrájában Baki triplája adott nagy lökést a vendégeknek, akik egy 6-0-lal elléptek. A szakasz végén Norfleet is triplát szerzett, az SKC 4 büntetőből kettőt dobott be, 5 pontos vendég vezetéssel zárult az igen vontatott első 10 perc.


forrás:sakc.hu

Eladott labdák után, Lalic növelte közelről a vendégelőnyt. Őt nem tudták tartani, de kosaraira a szakasz elején Tauras és Kinney révén még felelt a Sopron. Minden somogyi akció kosárral zárult, Norfleet hármasa és Dramicanin távoli duplája után 12 pontos hátrányba került a hazai együttes, érthető volt az edző időkérése. “Kalandos” akció végén Kinney dobott hármast, majd a szakasz közepén büntetőkből Eric is megszerezte első pontjait. Magára talált az SKC, Tauras mozgékonyságát kihasználva szépen verte 1-1-ben Lalicot, majd az amúgy hasznosan játszó vendégcenter támadóhibát vétett a csapat litván légiósával szemben. Hosszabb “hallgatás” után Bernard is  “szólásra jelentkezett”, s egy 11-2-vel 3 pontra feljött a Sopron KC. Lalic 2+1-es akciójánál Eric  megkapta a 4. hibáját. A félidő Kinney 2+1-es játékával és 3 pontos vendég vezetéssel zárult.


forrás:sakc.hu

Bernard egyenlítést érő triplájával indult a 2. félidő. A vezetést nem tudta átvenni az SKC, Hendlein közelről, Dramicanin távolról villant. Kinney labdaszerzése után Tauras zsákolt nagyot, büntetőkből azonban ekkor rendre csak egyet-egyet dobott be a hazai csapat. Kinney betöréséből aztán a szakasz közepéhez közeledve, sikerült átvenni a vezetést. Ez az állapot sajnos nem sokáig tartott, zsinórban 7 pontot szerzett és újra ellépett a Kaposvár. A szakasz végén zónára váltott a Sopron, amit Krnjajski dobott át hármassal, 9 pontos hátrányból ment neki a záróetapnak a hazai csapat.


forrás:sakc.hu

Szép centerjáték után a visszatérő Eric, majd mindhárom büntetőjét értékesítve Demetre faragott a hátrányon a záróetap elején. Supi bravúros támadó pattanója és remek átadása után, Eric egy triplányira hozta föl a Sopront. Hármast azonban Norfleet dobott, megduplázva a vendégelőnyt. Ez megtörte a lendületet, Dramicanin is betalált, Flevarakis pedig 8 pontos hátránynál időt kért. Jót tett, Kinney és Demetre is betalált, de a szakasz közepén Eric kipontozódott. Kinney és Tauras újabb kosaraival, 3 perccel a rendes játékidő vége előtt egy remek 8-0-lal ledolgozta az SKC a hátrányt. Vendég időkérés után újabb támadó pattanó után Dramicanin villat. Váltva estek a kosarak, miközben Supi illetve Hendlein is kipontozódott. Tauras büntetőivel 53 másodperccel a vége előtt 73-73-ra állt a meccs. Lejárt a kaposvári támadóidő. Sem Demetre, sem Norfleet nem talált be, jöhetett a hosszabbítás.

Ez Lalic duplájával indult, Tauras büntetőkből egalizált, Dramicanin kipontozódott. Bernard betörésből megszerezte a vezetést, a hosszabbítás közepén a két ideges csapat több támadást is elrontott és a Jogela-Lalic “ütközetnél” előbb a vendégek, majd a Sopron szabálytalankodott. A büntetők mindkét oldalon beestek, Davis hármasával pedig újra fordult a kocka. Az utolsó percre egállal fordultak a felek, a vendégek balkezes légiósának újabb hármasával, ismét a vendégek vezettek. Egy már-már elveszett labdát visszaszerezve Tauras 1-re hozta föl az SKC-t, Ponjavic 1 büntetőt értékesített. 15 másodperc maradt, Norbi befutásból közelről betalált, újabb hosszabbításra mentve a partit.


forrás:sakc.hu

Ez Bernard ügyes kosarával indult. Növelhette volna az előnyt a Sopron, ám elsietett akciója után Bogdán büntetőkkel egyenlített. Bernard keze sem remegett meg a vonalon, ám Baki hármasával újra a vendégeknél volt az előny. Az addig oly’ biztos kezű Norfleet csak 1 büntetőt dobott be, Tauras mindkettőt, így a második hosszabbítás közepén ismét egál volt. Kinney 1 büntetőt dobott be, majd bő perccel a vége előtt Bernard a sarokból talált be, 3 pontos előnnyel fordult a Sopron az utolsó percre. Ennek elején Bernard is kipontozódott, de labdaszerzés után Kinney 5-re növelte az előnyt. Norfleet “beverte” 6. hármasát, ám Tauras egy lepattanót visszazsákolva tette fel a koronát remek teljesítményére.

Kostas Flevarakis edző: Sok ilyen mérkőzést játszottunk mostanában, és ezek egyik csapat számára sem könnyűek. Azon múlt, hogy ki küzdött jobban a sikerért. Fejben dőlt el. Különös mérkőzés volt, a legfontosabb az volt, hogy jól tudtunk reagálni olyan helyzetekre, amelyekre előzetesen nem készültünk, mint Carter első félidőben összegyűjtött négy hibája. Gratulálok mindkét csapatnak és a szurkolóknak, kitettek magukért. Van még egy meccsünk a szünet előtt, és ha ott is jó eredmény születik, a következő körben is összekerülhetünk a Kaposvárral.

Legnépszerűbb cikkek