| 2017. július. 3. | 1 perc olvasás

Köztisztviselőit köszöntötte Sopron

Ezúttal is a városháza nagytermében adták át a köztisztviselők idei elismerését. A legrangosabb elismerést, a Thurner Mihály emlékgyűrűt idén Tóth Lászlóné vehette át.

Köztisztviselők Napja alkalmából átadták a köztisztviselőknek járó elismeréseket a Városházán. A hagyományokhoz híven a kitüntetésekkel olyan hivatalnokokat díjaztak, akik a hivatal alkalmazottjaiként a közösségért dolgoznak. A városvezetés részéről dr. Fodor Tamás polgármester és dr. Sárvári Szabolcs jegyző fejezte ki elismerését és mondott köszönetet a hivatalban dolgozó valamennyi köztisztviselőnek. 

Az idei évben Sopron közigazgatásáért díjat vehetett át:

Demsa Tivadarné ügyintéző titkárnő (Humánszolgáltatási Osztály, Szociális Csoport)
Feimann Csilla anyakönyvvezető (Igazgatási Osztály)
Kőrösné Németh Éva önkormányzati referens (Jegyzői  Iroda, Önkormányzati csoport)
Dr. Varga Józsefné osztályvezető (Építéshatósági Osztály)
Vissi Ildikó számviteli ügyintéző (Közgazdasági Osztály, Számviteli és vagyonnyilvántartó csoport

A legrangosabb elismerést, az úgynevezett Thurner Mihály emlékgyűrűt 1998 óta adományozzák olyan, a hivatalban dolgozó köztisztviselőknek, akik legalább 20 éves közszolgálati jogviszonyban állnak és kiemelkedő szakmai tevékenységet végeznek.  Az idei évben munkája elismeréseként Tóth Lászlóné, a Humánszolgáltatási Osztály Szociális Csoportjának ügykezelője vehette át e jeles kitüntetést.

Az ünnepséget követően a város vezetői az idei kitüntetettekkel közösen koszorúzták meg Thurner Mihály, egykori soproni polgármester szobrát a hivatal bejáratánál.

Szívből gratulálunk és további szakmai sikereket kívánunk!

Legnépszerűbb cikkek