| 2022. január. 5. | 1 perc olvasás

Ittas vezetés a gyanú

Az egyenruhások megyénk útjain 1014 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést az elmúlt 24 órában, amelyek során két járművezető esetében jelzett pozitív értéket a műszer.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt a 86108-as számú úton, Sopron külterületén, 2022. január 4-én 12 óra 20 perckor. Egy 35 éves férfi közlekedett személygépkocsival Ágfalva felől, Sopron irányába. Haladása során egy jobbra ívelő kanyarban nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg járműve sebességét, amelynek következtében autójával – a menetirány szerinti bal oldalon – az úttestről lesodródva egy vasúti felüljáró betonfalának ütközött. A balesetben a járművezető megsérült, ezért őt a mentők kórházba vitték. A szemle során felmerült a gyanú, hogy a sofőr a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott, ezért egészségügyi ellátása során további mintavételről intézkedtek a rendőrök.

A baleset körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét arra, hogy már kismértékű alkoholfogyasztást követően is az alábbi veszélyhelyzetek léphetnek fel a vezetés során:

  • Aki alkoholfogyasztást követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. A látás megromlása általában nem tudatosul, ezért különösen veszélyes. Az ittas járművezető azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.
  • A mozgásai pontatlanabbá válnak. Vezetés közben nagy szükség van a mozgások pontos irányítására, a kéz- és lábmozgások összerendezésére. Alkohol hatása alatt a gépkocsik vezetői nem érzékelik időben a jármű kismértékű oldalirányú kitéréseit, a megfelelő kormánykorrekciót késve hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják egyenesen tartani az úton.
  • Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik. Csökken a felelősségérzet és az önkontroll.

Borítókép; police.hu 

Legnépszerűbb cikkek