Soczó László büntetés-végrehajtási ezredes, a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön parancsnoka köszöntötte a szerdai tanévzárón megjelent fogvatartottakat. Mint mondta: feladatuk és küldetésük, hogy az intézetben töltött évek hasznosan teljenek az elítéltek számára.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F17%2F06%2Fbv-kohida-kepzes-tom-7639_a3sq.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
A Sopronkőhidai Fegyház és Börtön három évvel ezelőtt indította el a szakképzési programját. Akkor még két szakmát tanulhattak a fogvatartottak. Idén öt, főként hiányszakmában szerezték meg oklevelüket azok, akik a két éves képzést sikerrel végezték el. A képzésekhez szükséges feltételeket a Soproni Szakképzési Centrum biztosítja az intézetnek.
Bokor Ákos, a Soproni Szakképzési Centrum Vas – és Villamosipari Szakképző Iskola igazgatója elmondta: meg kellett találni azokat a cégeket, akik a gyakorlati képzést biztosítják. Ők létrehoztak egy gyakorlati képzőhelyet az intézetben, amit a kamara elfogadott. A humán erőforrás is fontos volt a képzés biztosításához. Olyan oktatókat kellett találni, akik ezt a speciális környezetet jól viselik és megtalálják a hangot a fogvatartottakkal valamint képesek átadni számukra olyan hasznos tudást, amivel majd vissza tudnak illeszkedni a társadalomba.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F17%2F1e%2Fbv-kohida-kepzes-tom-7652-1_14v6.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
Az intézetben zajló OKJ-s szakképzések szeptemberben folytatódnak. A Szakképzési Centrummal folytatott együttműködésnek köszönhetően újabb két szakmával bővül a börtön falain belül tanulható képzések köre.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F4a%2Ffe%2Fbv-kohida-kepzes-tom-7660_zewj.jpg)
fotó: Griechisch Tamás