70 éves a soproni Liszt Ferenc Pedagógus Énekkar

A Liszt Ferenc Pedagógus Énekkar 1948-ban alakult meg a Pedagógusok szakszervezete amatőr művészeti együtteseként, akik most a 70-ik jubileumi esztendőben egy hangversennyel ünnepelték ezt a jeles évfordulót.

A kórus alapítása óta kiemelt feladatainak tekinti az énekkari kultúra, ezen belül a kórusirodalom ápolását és terjesztését, az aktív közreműködés a város zenei életében, Sopron bel- és külföldi kulturális kapcsolatainak bővítését, erősítését, a város zenei hírnevének öregbítését, a hagyományok ápolását, a kóruskapcsolatok létesítését, kórustalálkozók szervezését. A kórus alapító karnagya Kovács Sándor volt, akire mai napig szerető szívvel és tisztelettel gondolnak a mai tagok is. Az énekkar jelenlegi karnagya Makkos Ágnes, aki 2003 óta vezeti a kórust és aki a kitűzött zenei célok mellett nagy figyelmet fordít a közösségi életükre is, hiszen a közös éneklés szeretete mellett mára szinte egy nagy családdá is vált a együttes. 

A kórus az eltelt évek alatt számos kitüntetést kapott, többek között a Kodály Zoltán Emlékérmet (1970), Haydn Emlékérmet (1982), Örökös Kiváló Együttes (1988), a Pro Urbe Sopronért (1998), és Miniszteri dicséretet (2008).

Az énekkar évente több alkalommal ad önálló hangversenyt. ezeken a magyar és a nemzetközi kórusirodalom valamennyi korszakából énekel acappella és oratórikus jellegű műveket egyaránt. Nagy figyelemmel fordul a magyar zeneszerzők alkotásai felé (Bárdos Lajos, Daróci Bárdos Tamás, Szokolay Sándor, Halmos László)

A kórus nemzetközi fesztiválokon is szerepelt: Porto Torres (Szardinia szigetén), Wien-Oberlaa, Bolzano, Quiberon. 2013 novemberében az írországi SLIGO város nemzetközi kórusversenyén vettek részt, és megnyerték az egyházzenei kategóriát.

A jó közösséget az is jellemzi, hogy a „munkán” kívül is összetartanak, hiszen a kórustagok az ismerősök, barátok esküvőjén is szívesen vállalnak éneklést, szebbé téve ezzel is a nagy napot, de évek óta szerveznek Mikulás-bulit, farsangi összejövetelt is, és a családtagokat is bevonva közös szilveszteri évbúcsúztatót. 

Az énekkarral több alkalommal találkozhatunk a városi rendezvényeken is, ahol igényes előadásukkal mindig emelik az események színvonalát, hiszen bátran mondhatjuk a hangjuk mellett a szívüket is "beleteszik" egy-egy fellépés alkalmával a repertoárba, amitől még varázslatosabbá válik a fellépésük. 

A pénteken megtartott születésnapi koncerten, melynek a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ adott otthont, az énekkart Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere is köszöntötte, aki méltatta a hét évtizedes kórus munkáját és megköszönte azt az áldozatos munkát, mellyel színesítik Sopron város zenei életét és öregbítik hírnevét. Városunk polgármestere kiemelte, hogy Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata jó szívvel támogatja az énekkar működését, hiszen a város számára is fontos, hogy kórus közvetítse a zenei kultúra ezen vonalát. 

Dr. Fodor Tamás gratulált a  Liszt Ferenc Pedagógus Énekkar hetven esztendejéhez és jókívánságai mellett tolmácsolta azt is, hogy a jövőben is további sikereket és élményekben gazdag fellépéseket kíván. 

A köszöntő után az énekkar egy fantasztikus koncerttel lepte meg a szép számú közönséget, ahol olyan tartalmas ízelítőt nyújtottak a repertoárjukból, amely lenyűgözte a nézőket, hiszen egy valóságos zenei utazást nyújtott a hallgatóságnak, akik vastapssal hálálták azt meg. 

Legnépszerűbb cikkek