| 2021. július. 8. | 4 perc olvasás

71. vasutasnap: a GYSEV Zrt. köszöntötte munkatársait

A 71.vasutasnap alkalmából a GYSEV Zrt. Sopronban és Szombathelyen is köszöntötte munkatársait. Városunkban csütörtökön a Hotel Sopronban rendeztek ünnepséget a dolgozók tiszteletére. Az eseményen átadták a különböző állami és szervezeti elismeréseket is.

A 71. vasutasnap alkalmából a GYSEV Zrt. területi ünnepségeken köszöntötte munkatársait Sopronban és Szombathelyen. Csütörtökön a Hotel Sopronban rendezték meg a Központi Vasutasnapi Ünnepséget, melyen részt vett Tóth Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára, dr. Juhász Roland, a Miniszterelnöki Kormányiroda  állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkára , Dávid Ilona, a GYSEV Zrt. elnöke, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, valamint Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója.

Dr. Juhász Roland Ignotos A vasutasok című versével köszöntötte a megjelenteket. A Miniszterelnöki Kormányiroda állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkára ünnepi beszédében elmondta: a vasutasok az év minden napján kitartóan, lelkiismeretesen és felelősséggel végzik tevékenységüket, ezért fontos, hogy megemlékezzünk az itt dolgozók példamutató munkájáról. 


Fotó: Magasi Dávid

A GYSEV Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a pandémia a vasúttársaságot is komoly kihívás elé állította. Kövesdi Szilárd hozzátette: "a vasutasnap alkalmából a GYSEV Zrt. dolgozóit köszöntjük, akik áldozatos munkájukkal nagyban hozzájárulnak a vasúttársaság eredményes működéséhez."


Fotó: Magasi Dávid

A vasutasok fontos munkát végeznek ezért nagy elismeréssel tisztelgünk az ő munkájuk előtt. A koronavírus-járvány okozta nehéz időszakban a GYSEV Zrt. dolgozói is kiemelkedő munkát végeztek. Az áldozatos tevékenységüknek köszönhetően az utasok az egészségügyi szabályok betartásával, biztonságos körülmények között közlekedhettek. A vasúttársaság fontos szerepet tölt be a város életében hiszen sok embernek biztosít megélhetést, valamint a kiváló, magas szintű közszolgáltatás biztosításában is fontos szerepet tölt be – hangsúlyozta Dr. Farkas Ciprián, polgármester.

Az ünnepségen elhangzott: a GYSEV Zrt. működésében is komoly nehézséget okozott a pandémia, a cégcsoport öt munkatársát veszítette el a koronavírusos megbetegedés következtében. Ennek ellenére a vasúttársaság tudta biztosítani a folyamatos vasúti közlekedést mind a személyszállításban, mind pedig az árufuvarozásban. A cégcsoport vezetői külön köszönetet mondtak a munkatársaknak a példás helytállásért. A pandémia ellenére a GYSEV-nél az elmúlt vasutasnap óta számos olyan fejlesztés valósult meg, vagy indult el, amely vonzóbbá teszi a vasúti utazást. Tavaly októberre készült el a megújult Fertőszentmiklós-országhatár vonalszakasz, jelentősen emelték ezáltal az FHÉV vonal színvonalát. Megújult és megszépült a fertőszentmiklósi és kapuvári állomásépülete, Szombathelyen pedig új Utascentrumot avathattak. Nyár elején megkezdődött a Kőszeg – Szombathely közötti vonal teljes rekonstrukciója, amely érinti a vasúti pályát, valamint Kőszeg állomást és a vonal megállóhelyeit. Csornán új parkoló készült, Sopronban megújult a személypénztár, emellett új InterCity bérletet vezetett be a GYSEV.

A Nagycenki Széchenyi Múzeumvasúton a Dmot elnevezésű, különleges és teljesen felújított motorkocsi várja az érdeklődőket, akik az idei szezontól a mozdonyműhelyben kialakított látogatóteraszról szemlélhetik testközelből a múzeumvasúti járműveket.

Néhány hete átadták azokat a különleges, közlekedésbiztonsági órisplakátokat, amelyek a Sopron-klingenbachi határnál hívják fel az autósok figyelmét a fénysorompók magyarországi jelzéseire és a vasúti átjárók veszélyeire. A GYSEV csatlakozott az 1921-es soproni népszavazás centenáriumi ünnepség-sorozatához, májusban útjára indult a Hűség-mozdony. A GYSEV Zrt. áruszállító leányvállalata kiváló teljesítményét jól mutatja, hogy a pandémiás helyzet ellenére idén bejelenthették, hogy újabb villamos mozdonyt vásárol a GYSEV CARGO. A Hotel Sopronban új konferenciaterem, felújított kültéri medence, új lakosztály és gyerekszoba várja a vendégeket.


Fotó: Magasi Dávid

A hagyományosan megtartott ünnepi eseményre meghívást kaptak a különböző közlekedési társaságok, és a GYSEV vonalai mellett fekvő települések vezetői, valamint a vasúttársaság munkáját segítő hatóságok képviselői is. A vasutasnapi ünnepségeken minden esztendőben elismeréseket adnak át a vasúttársaságnál hosszabb ideje szolgálatot teljesítő munkatársaknak, emellett kitüntetéseket adnak át azoknak a vasutas kollégáknak, akiket teljesítményük alapján erre jelöltek.

A kitüntetettek névsora:

A Közlekedésért Érdemérem kitüntetés:Varga Zsolt vezetőmérnök, Infrastuktúra koordináció

Elnöki dicséret:

Árvai József Tolatásvezető

Jónás István Vonalgondozó

Juhász Gábor Személyszállítási szakelőadó

Juhász Zsolt Vezetőmérnök

Kondor Csaba Beszerzési kiemelt szakértő

Nagy TiborVasúti járműszerelő

Pete Zsolt ügyfélkapcsolati koordinátor

„A GYSEV Zrt. szolgálatáért” kitüntetés arany fokozatában részesül:

Bíró-Fülöp János Művezető

Halász János Kocsivizsgáló lakatos

Kóbor Gábor Villamos üzemirányító

Simon László Forgalomirányító

Vas László Mozdonyvezető

 

„A GYSEV Zrt. szolgálatáért” kitüntetés arany fokozat (poszthumusz):

Locsmándi Béla Gazdálkodási koordinátor

A GYSEV Szolgálatáért elismerés ezüst fokozat:

Edőcs Győző Rendszerfejlesztő

Gazdag Zsolt Vasúti járműszerelő

Grubits Csabáné Üzemeltetés-támogatási szakértő

Iváncsics János Pál Kocsirendező

Kóczán Sándor Rendszerfejlesztő

Molnár László Vonalgondozó

Rév Szabolcs Mozdonyvezető

Vörös István Segédvezénylő

A GYSEV Zrt. Szolgálatáért elismerés bronz fokozat:

Bertóthy László Logisztikai rakodásirányitó (GYC)

Hauser Miklós Projektmenedzser

Kádi Imre Kiemelt műszerész

Pinezits Imre Vezető jegyvizsgáló

Rauch Zsolt Állomásfőnök

Rázó László Gergő Kiemelt kommunikációs szakértő

Stieber Béla Zoltán Mozdonyvezető

Tama Imre Kocsivizsgáló lakatos

Vezérigazgatói dicséret:

Gyengéné Hegedüs Bernadett Humán kiemelt szakértő

Háry András Márk Nemzetközi szakértő

Horváth Péter Főrendelkező forgalmi szolgálattevő

Izsák Lajos István GSM-R rendszermérnök

Jaczkó Eszter Számviteli szakértő

Karácsony Zoltán Ingatlangazdálkodási koordinátor

Karácsonyné Szalay Judit Személyszállítási szakértő

Kozma György Kiemelt műszerész

Lőkkös Endre Vontatás vezető

Monek Ferenc Főrendelkező forgalmi szolgálattevő

Németh Ferenc Vonali tolatásvezető

Tóth Anita Közbeszerzési kiemelt szakértő

Vezérigazgatói dicséret (GYSEV CARGO Zrt.)

Balogh Lajos Gazdálkodási referens

Fekete Hajnalka Kereskedelmi irányító

Fenyő Marietta Árufuvarozási fődiszpécser

Szakács Flóra Ügyfélreferens

 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek