Május 14-én veszi kezdetét a szabadtéri programsorozat, ahol elsőként az instrumentális reggae és ska zenét játszó soproni Ska Tunes zenekar ad akusztikus koncertet a Liszt teraszon 16.00 órai kezdettel. A kilenc tagú együttes 2014 decemberében alakult, repertoárjukban az elmúlt 50 év és napjaink legismertebb reggae, ska, rocksteady dalai szerepelnek.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ffb%2Fe0%2Fska-tunes-4_yhm_.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt (2016)
Május 21-én 16.00 órakor a Soproni Petőfi Színház nagyszabású musicaléből, az Aidából kaphatnak ízelítőt az érdeklődők. Elthon John és Tim Rice Tony- és Grammy-díjas alkotása június 15-től látható a Fertőrákosi Barlangszínházban, a Liszt teraszon az előadás szereplői adják elő a produkció egy-egy slágerét.
A Liszt teraszok sorát a május 28-i Tündéri gyereknap zárja. Ezen a vasárnapon rendezik meg a tündérek és manók vonulását is, mely már a 10. Soproni Tündérfesztivál hírhozója. A vonulás a fesztivál helyszínéről, a Deák térről indul. A résztvevők a Deák-tér játszóterénél gyülekeznek, ahonnan körülbelül 16.20-kor a manódobosok valamint a tündér-manó pár, Csipke és Moha kíséretében elindulnak, hogy körbejárják a Tündérfesztivál helyszínét. A vonulás a Liszt teraszon ér célba, ahol a Mozgás Ritmus Lendület Club bemutatóival és kreatív foglalkozásokkal folytatódik a tündéri gyereknap!
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff3%2Fd3%2Ftunderfeszt_j4v_.jpg)
fotó: Leczovics Zsolt