| 2018. november. 13. | 1 perc olvasás

Szemtanúk jelentkezését várja a rendőrség!

A soproni rendőrök a lakosság segítségét kérik egy baleset körülményeinek tisztázásához.

A Soproni Rendőrkapitányság 08050/1429/2018. bűnügyi számon nyomozást indított cserbenhagyás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A 8518-as számú úton egy autó árokba hajtott 2018. november 11-én 13 óra 25 perckor. Az autó vezetőjének elmondása szerint a balesetet egy másik - eddig ismeretlen - sofőr okozta, aki előzött és áttért a sértett sávjába, aki azért, hogy az ütközést elkerülje az útpadkára húzódott, ahol megcsúszott, elvesztette irányítását járműve felett és áttért a menetiránya szerinti bal oldali sávba, majd ott az árokba hajtott.

A rendőrség olyan szemtanúk jelentkezését várja, akik a balesetet látták, vagy azzal kapcsolatban információval rendelkeznek. A felhívásra  jelentkezni személyesen a Soproni Rendőrkapitányságon, illetve a névtelenség megőrzése mellett a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjának a 06-96-417-329-es hívószámán  vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén lehet!


fotó: police.hu

Legnépszerűbb cikkek