| 2017. október. 6. | 1 perc olvasás

Az aradi vértanúk emléke előtt tisztelgett a város

Az Evangélikus Temető előtti emlékparkban tartották pénteken a soproni megemlékező ünnepséget.

A Nemzeti Gyásznapon Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata és a megemlékezők sokasága a Széchenyi István Gimnázium diákjainak műsorának kísérete mellett hajtott fejet a 168 évvel ezelőtt mártírhalált halt hősök tettei előtt. Az aradi eseményeket péntek délután az Evangélikus Temető előtti emlékparknál elevenítették fel, ahol zenés és prózai darabokból összeállított műsorral foglalták össze az akkori eseményeket és felidézték azt, hogy miért is fontos emlékeznünk hazánk hőseire.

Az őszi borongós idő ellenére nagyon sokan vettek részt a megemlékezésen, ahol Sopron Megyei Jogú Város koszorúját Dr. Fodor Tamás polgármester, Dr. Simon István alpolgármester, Táp Lászlóné, Mágel Ágost és Magas László önkormányzati képviselők helyezték el az emlékműnél, amit követően az intézmények, szervezetek és iskolák képviselői valamint a megjelent magánszemélyek is elhelyezték az emlékezés és tisztelet koszorúit, virágait és gyertyáit.   

 

Október 6. 

2001 óta Nemzeti Gyásznap Magyarországon, mellyel az 1849-ben e napon Aradon kivégzett 12  honvédtábornok és egy ezredes emléke előtt hajtunk fejet. Szintén ezen a napon végezték ki Pesten az első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek