David Julius és Ardem Patapoutian a hőérzet és a tapintás receptorainak azonosításáért kapta 2021-ben a Nobel-díjat, de 2015-ben még Juliust és Szolcsányi Jánost terjesztették fel az elismerésre ugyanezért a felfedezésért. A Pécsi Tudományegyetem farmakológusa azonban 2018 novemberében elhunyt, így már nem érhette meg, hogy kutatási témája kiérdemli a legnagyobb presztízsű tudományos díjat, és amerikai kollégája, David Julius a 2021-es orvosi-élettani Nobel-díj birtokosa lesz.

Szolcsányi János volt az, aki kutatótársával, Jancsó-Gábor Arankával elsőként feltételezte az 1970-es években, hogy a paprikafélékben található kapszaicin receptoron keresztül fejti ki gyulladáskeltő hatását az emberi szervezetben. Szolcsányi több mint 50 éven át, egészen a haláláig kutatta a témát.
Ennek a Nobel-díjnak tudományos előzménye, hogy a magyar kísérleti orvostudomány úttörő alakja, Hőgyes Endre volt az első, aki vizsgálni kezdte a kapszaicin hatásait. Hőgyes már 1878-ban publikálta, hogy a kapszaicin szelektíven hat az érző idegekre, és azokat ingerelve fájdalmat vált ki.
Majd az 1950-es években a Szegeden kutató farmakológus, Jancsó Miklós állatkísérletek útján bizonyította, hogy a kapszaicin, mint szelektív neurotoxin, nemcsak ingerli a fájdalomérző idegeket, hanem többszöri kezelés után az állatok idővel elveszítik fájdalomérző képességüket, és nem reagálnak a fájdalmat kiváltó ingerekre.

Szolcsányi 1970-től az akkori Pécsi Orvostudományi Egyetemen folytatta kutatásait, és az itt végzett kísérletek eredményeként 1975-ben jelent meg egy német farmakológiai folyóiratban az a cikk, amelyben leírták, hogy a kapszaicin receptoron hat, tehát van egy olyan speciális fehérjestruktúra az idegsejtmembránban, amely érzékeli ezt a molekulát.
Szolcsányi professzor úr le is rajzolta ezt az ábrát, ami bizonyítja, hogy ő már 1975-ben azt gondolta, hogy létezik ez a receptor.

Szolcsányi felismerésének lényege, hogy a szervezet által termelt vegyületek és bizonyos gyógyszerek is specifikus fehérjestruktúrákhoz, úgynevezett receptorokhoz kötődnek. Ha felismerik azokat a géneket, amelyek kódolják ezeket a fehérjéket, és beépítik gyorsan szaporodó sejtek magjába, akkor ezek a sejtek nagy mennyiségben termelik majd a specifikus receptorokat. Ez nagyon leegyszerűsítve a receptor-klónozás technikája.

Miután a Szolcsányiék felfedezéseire épülő kutatások nemzetközi szinten folytatódtak, az Egyesült Államokban sikerült további áttöréseket elérni. David Julius azért kaphatta meg a Nobel-díjat, mert ő volt az első, aki klónozni tudta a TRPV1 nevű receptort, amely „a kapszaicin specifikus jelfogója, tehát az a fehérjestruktúra a membránban, amihez kötődik a kapszaicin.”

Juliust egyébként már a 2010-es évek eleje óta esélyesnek tartották a Nobel-díjra és végül idén a hasonló kutatási területen dolgozó, bejrúti születésű örmény-amerikai kutatóval, Ardem Patapoutiannal osztozott a díjon. Szolcsányi Jánost 2021-ben azért nem díjazhatták, mert a szabályok értelmében posztumusz Nobel-díjat nem lehet kiosztani.

David Julius is egyetért azzal, hogy az általa is felhasznált alapkutatási koncepciók egy része Szolcsányitól származik, ahogy maga a receptorelmélet is, éppen csak a bizonyítást nem sikerült Magyarországon kivitelezni.

A már meglévő ismeretek hiányzó láncszemeit fedezte fel Julius és Patapoutian, megválaszolva a nagy kérdést: hogyan alakul a hő és a tapintás elektromos impulzusokká az idegrendszerben. A két kutató által felfedezett ioncsatornák (TRPV1, TRPM8, PIEZO1, PIEZO2) számos fiziológiai folyamatban és betegségben fontos szerepet játszanak. Funkciójuk feltárásával olyan egészségügyi állapotok kezelésére is lehetőség nyílt, mint például a krónikus fájdalom szindróma.

David Juliusnak a PTE Farmakológiai Intézetével is van közös projektje, magyarországi látogatása során Pécsre is eljutott, a Magyar Tudományos Akadémia pedig 2010-ben tiszteleti tagjává választotta.

Forrás: https://qubit.hu/

https://hu.wikipedia.org/

Borítókép: Szolcsányi János  Fotó: Pécsi Tudományegyetem