| 2 perc olvasás

A Balfi út és a Kisvárkerület felújítását is tárgyalta a közgyűlés

Alapítványok támogatásáról, fejlesztésekről, városi kitüntetés átadásáról, valamint a következő félév ülésnapjairól is döntött a soproni közgyűlés csütörtökön.

Sopron közgyűlése Pro Urbe Sopron díjban részesítette Horváth Imre prépost-városplébánost, kerületi esperest, aki több mint ötven éve szolgálja rendíthetetlen hittel és alázattal az embereket, a hitet és a közösséget. A városplébános nyáron vonul nyugdíjba, melyről nemrégiben tájékoztatta híveit a Győri Egyházmegye.

Fotó: Horváth Ádám Bence

A napirendi pontok között szerepelt továbbá az az előterjesztés is, mely lehetővé teszi, hogy a Deák téri Vinodom épületében helyben is lehessen fogyasztani a soproni borvidék kiválóságaiból. Az előterjesztés elkészítése során figyelembe vették a közelben elhelyezkedő köznevelési és szociális intézmények meglétét, így ennek tekintetében alakulnak ki a pontos részletek.

A képviselő-testület megtárgyalta és elfogadta a sopronkőhidai rabtemető nemzeti emlékhely felújításáról, valamint a helyszín történelmi jelentőségéről szóló pályázatot, melynek célja az, hogy méltó módon történjen meg a rabtemető történelmi, kegyeleti és nemzeti emlékhelyként való megőrzése és a nagyközönség számára való megnyitása. A fejlesztések főbb irányvonalai, hogy a temető területe látogathatóvá váljon, a sírhelyek és a kegyeleti elemek állagmegóvása biztosított legyen és a múlt emlékei értő bemutatásban részesüljenek.

A közgyűlés szavazott a Kisvárkerületi övezet és a Balfi úti felújításokat érintő pályázatok tájékoztatójának elfogadásáról is, mely tartalmazza a fejlesztések műszaki és ütemezési terveit, elérhetővé téve a nyilvánosság számára.

A közgyűlésen elfogadták a Fenntartható Városi Mobilitásról szóló tervet is, mely feltétele volt az uniós fejlesztési forrásokhoz történő hozzáféréshez, ugyanis az európai uniós pénzügyi ciklus egyik legfontosabb területe a fenntartható városfejlesztés. A terv fontos célkitűzése, hogy mindenki számára hozzáférhető, biztonságos, tiszta, hatékony, környezetkímélő és fenntartható közlekedés valósuljon meg.

Fotó: Horváth Ádám Bence

Alapítványi támogatásokról is döntöttek a soproni képviselők, melynek értelmében támogatásban részesül a Soproni Juventus Koncert Fúvószenekar Alapítvány, a HeRMeS Sopron – Közösségi Nevelésért Alapítvány és az Alternatívák Alapítvány is. Továbbá a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok számára létrehozott Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjra 8 millió forint önkormányzati önrészt biztosít Sopron, hogy mindenki egyenlő esélyekkel vehessen részt a felsőoktatásban.

A képviselő-testület döntött a következő félév közgyűlési rendes ülésnapjairól is, melyek szeptember 25-ére, november 27-ére és december 18-ra esnek.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek