| 2017. július. 4. | 1 perc olvasás

A cölöpházak egy héttel a tűz után (galéria)

A vízfelszín rendbetétele ugyan folyamatosan zajlik, de a tűzvészben odaveszett épületek látványa most is sokkoló.

Egy héttel a Fertő–tó cölöpházainál keletkezett tűzvész után járt fotósunk a helyszínen, ahol a leégett és egyben megsemmisült épületekhez vezető kis bekötő stégek ugyan le vannak zárva és figyelmeztető táblák is felhívják a figyelmet arra, hogy belépni tilos és életveszélyes, de a fő stégről sikerült pár fényképet hoznia. A látvány most is lehangoló és bizony sokkoló, hiszen a helyi építészeti történelem egy része és egyben rengeteg emlék lett a lángok martaléka. 

A helyszínen feltűnő azonban, hogy a tűzvészt szenvedett cölöpházak környékén a vízügyi szakemberek drótkerítéseket helyeztek ki, melyeknek célja az, hogy megakadályozzák a törmelékek esetleges további szétsodrását, hiszen még most is rengeteg épületdarab hullik a vízbe. 

Információink szerint az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság eddig már hétmillió forintot fordított a vízfelszín rendbetételére, de megnyugtató azt tudni, hogy a strand felőli részen a víz minősége továbbra is megfelelő és fürdőzésre alkalmas.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek