Az élet minden területét, mozzanatát átalakítja, befolyásolja a járvány. Tavasszal még különlegességnek számított, ha valakik nem kézfogással, öleléssel vagy puszival köszöntötték egymást, ma már arra néznek szúrós szemmel, aki ilyennel próbálkozna.
A hagyományos üdvözléseket felváltotta az ökölpacsi, könyökérintés vagy egy ölelés, csak éppen távolról. Míg korábban egy ilyen vagy ehhez hasonló köszöntés sokakban meghökkenést keltett, a koronavírus-járvány idején már mindegyik elfogadott, sőt, elvárt üdvözlésnek számít világszerte. Bár a kézfogást helyettesítő megoldások elsőre furcsának tűnhetnek, egy közös jellemzőjük mindenképp van: a közvetlen kontaktust, amennyire lehet, elkerüljük velük.
Mivel a koronavírus közvetlen érintkezéssel is fertőzhet, a szakemberek már a járvány első hulláma óta folyamatosan arra hívják fel a figyelmet, hogy ha lehet, akkor kerüljük az olyan közvetlen emberi kontaktusokat, mint például a kézfogás, az ölelés és a puszi.
A kézfogás már több ezer éve része az életünknek, ráadásul nemcsak a hétköznapokban jelzi az egymás iránti tiszteletet, hanem az üzleti és a politikai életben is fontos szerepe van.
- A legutóbbi uniós csúcstalálkozón is látható volt, hogy a tagállamok vezetői a járványhelyzet miatt inkább mellőzték a hagyományos kézfogást. Ez a járványidőszakban nem a tisztelet hiányát, sokkal inkább annak meglétét mutatja – mondta Nagy József protokollos.
A biztonságos köszönési alternatívák mellett a járvány megfékezéséhez továbbra is nélkülözhetetlen a távolságtartás, a maszkviselés és a gyakori, alapos kézmosás.