| 2020. augusztus. 27. | 2 perc olvasás

A fejlesztő cég vezetője helyre teszi a Fertő projekttel kapcsolatos tudnivalókat - INTERJÚ

A Sopron TV Mozaik című műsorának vendége volt Kárpáti Béla, a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, aki eloszlatta a Fertő-part fejlesztésével kapcsolatos tévhiteket és a beruházás minden fontos elemét és aktualitását ismertette.

A közösségi médiában terjedő hírekre reagálva a fejlesztő cég vezetője elmondta, hogy ezek elsősorban politikai támadások, amiket néhány véleményvezér generál. – Fontos tudni, hogy ezen szervezetek és egyének mögött semmilyen szakmai háttér nincs! Egyetlen szakmai szervezet, valódi területhasználó sem tiltakozik, közülük senki nem kritizálja a terveket. A projekthez kapcsolódó, jogszabályilag meghatározott társadalmi egyeztetések megtörténtek, ez bárki számára elérhető volt, bárki megtehette akkor az ellenvetését. Ezeken az egyeztetéseken egyetlen olyan személy sem jelent meg, akik most minden erejükkel próbálják megakadályozni a beruházást. – mondta Kárpáti Béla.

A beszélgetés az alábbi videón elérhető:

– Osztrák oldalról is csak politikusok támadják a projektet. Az ausztriai részen legalább 10 jóval nagyobb strand és kikötő komplexum van, mint amilyen a hazai lesz. A múlt héten a burgenlandi világörökségi egyesület egyértelműen kinyilvánította, hogy részükről nincs ellenvetés, világörökségi szempontból nem aggályos a magyar fejlesztés.

 - A legnagyobb zöldfelülettel rendelkező Fertő-parti strand lesz a fertőrákosi, még Ausztriában sincs ekkora zöldfelület nagyság sehol - reagált azokra felvetésekre a vezérigazgató, amelyek szerint „lebetonozzák" a partot. - Az igazság az, hogy a terület 70%-a tisztán zöldfelület lesz! Csak a szükséges területeket burkoljuk majd, mint például a parkolót. 

Azért kell a fejlesztés, hogy a közösségi érdek előtérbe kerüljön!

-Az a célunk, hogy a fejlesztés után a part legnagyobb része bárki számára szabadon használható legyen. Hogy a játszóterek, a park, a part menti sétálás élménye adott legyen és ne kelljen fizetni ezekért, de lesznek olyan attrakciók, melyekért fizetni kell, ilyen a strand például, de ez sem lehet drága, nem az a cél, hogy üres legyen…-hangsúlyozta a vezérigazgató.

"A Fertő tó partja elidegeníthetetlen állami tulajdonú terület. Ez annyit jelent, hogy a part egyetlen területe sem kerülhet magántulajdonba, az épületek sem!"

 

A beszélgetés során elhangzott még, hogy a közbeszerzési eljárás végére értek, és miután az utolsó kérdések is tisztázódnak leszerződnek a kivitelezővel és át tudják adni a munkaterületet.

Legnépszerűbb cikkek