Az ülésen a szervezet elnöke, Ivanics Ferenc és Taschner Tamás ügyvezető adott beszámolót az aktualitásokról, az egyesület pénzügyi helyzetéről és támogatásairól.
Az ülésen négy napirendi pontot tárgyaltak meg a Fertő-táj településeinek polgármesterei. Az egyesület döntött a Fertő-táj Világörökségért-díj odaítéléséről, az utazási kiállításon való részvételről, illetve arról, hogy az iroda a fertőszéplaki kastélyba költözik. Gazdasági beszámolót is tartottak, itt elhangzott: pénzügyileg stabil évet zár az egyesület.
Sopron önkormányzatát dr. Farkas Ciprián polgármester képviselte a közgyűlésen, aki hangsúlyozta: fontos az egyesület tevékenysége, hiszen Sopronnak is az a célja, hogy meg tudja mutatni az értékeit, úgy, hogy közben meg is óvja azokat és fejleszti. Sopron és a Fertő - táj egy turisztikai egységet alkot. A Magyar Kormány ezt a térséget kiemelt turisztikai térséggé nyilvánította, épp ezért az elkövetkező időszakban minden esély megvan arra, hogy eddig soha nem látott fejlesztések jöjjenek ide, amik fokozni fogják az ide érkező turisták számát.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F00%2F3b%2Ffertotaj-vilagorokseg-tom-2403_kru_.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F2d%2F67%2Ffertotaj-vilagorokseg-tom-2413_7d9f.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F86%2Ffd%2Ffertotaj-vilagorokseg-tom-2443_qszn.jpg)
fotó: Griechisch Tamás