| 2022. július. 25. | 1 perc olvasás

A FIDESZ közleménye a Brenner Koloman-ügyről

Nyílt levelet tett közzé Brenner Kolomannak és szövetségeseinek címezve a FIDESZ Sopron és környéke Facebook-oldal. Azt írják: megdöbbenéssel olvasták a Jobbik korábbi kabinetfőnökének levelét, melyben nagyon súlyos vádakat fogalmaz meg Brenner Kolomannal szemben. A közleményt szó szerint idézzük:


Megdöbbenéssel olvastuk a Jobbik korábbi kabinetfőnökének levelét, melyben nagyon súlyos vádakat fogalmaz meg Brenner Kolomannal szemben. Állítása szerint Brenner Koloman országgyűlési képviselő, a párt jelenlegi frakcióvezető-helyettese az ELTE oktatójaként és igazgatóhelyetteseként rendszeresen zaklatta hallgatóit, amely mind jogi, mind erkölcsi értelemben vállalhatatlan, így súlyos következményekkel járhat.

Az ártatlanság vélelme természetesen mindenkit megillet, így a botrány kirobbanása után válaszokat várunk Brenner Kolomantól, hogy igazak-e a volt kabinetfőnök, Molnár Enikő állításai? 

Válaszokat várunk Brenner Koloman soproni szövetségeseitől, Jakál Adrienntől, Supka-Kovácsné Holzhofer Tündétől, Mayer Nándornétől, Németh Imrétől és Simon Zoltántól is, hogy továbbra is támogatásukról biztosítják-e a Jobbik országgyűlési képviselőjét, akit a kampányban a legalkalmasabb jelöltnek tartottak a soproni emberek képviseletére?

Meggyőződésünk, hogy a súlyos vádak miatt itt az ideje állást foglalnia minden érintett politikai szereplőnek!

Címkék: Fidesz-KDNP

Legnépszerűbb cikkek