| 2021. november. 3. | 2 perc olvasás

A Filharmónia Magyarország visszatérése Sopronba

A Filharmónia Magyarország idén bérletet indít Sopronban. Több év kihagyás után a koncertszervező cég célja, hogy színesebbé tegye a soproni kulturális életet. Idén olyan programok érkeznek a város latin neve ihlette Filharmónia Scarbantia bérletbe, mint a világhírű The King’s Singers. A bérlet változatos műsorával várja a közönségét a Liszt Ferenc Kulturális Központba.

A nyitókoncert fantasztikus klasszikus zenei élményt ígér Miklósa Erika és Horváth István művészek előadásában. Miklósa Erika Kossuth-, Liszt Ferenc-, és Prima Primissima-díjas koloratúrszoprán énekesnő, akit tavaly a Halhatatlanok Társulatának tagjává választottak. 19 évesen – minden idők legfiatalabbjaként – szerződtették a Magyar Állami Operaházhoz. A varázsfuvola Éj királynőjének szerepében meghódította a világ összes jelentős színpadát Londontól Párizsig, Münchentől New Yorkig. A bérlet hangversenyén társa Horváth István lesz, aki Almaviva gróf szerepében debütált pályája elején, majd nagy sikerrel énekelte az Ory grófja címszerepét a Szegedi Nemzeti Színházban. Operaszínpadon partnerei között olyan neves művészek szerepelnek, mint Rost Andrea, Miklósa Erika, Kocsis Zoltán, Juan Pons, Roberto Scandiuzzi és Roberto Abbado. Tehetségét Juventus díjjal, valamint Simándy József-emlékplakett-tel is díjazták. December 10-én a népszerű duó műfaji kötöttségek nélkül, áriákból, népszerű dalokból állítja össze műsorát, amely által a közönség egy csodálatos koncertnek lehet részese.


fotó: Filharmonia Magyarország Nonprofit Kft.

A következő koncerten, 2022. február 4-én Boros Misit köszönthetik a bérletben, akit a zongora hercegének is neveznek. Fiatal kora ellenére meghódította már a világ számos koncertszínpadát. A rajongók által csak Misinek hívott ifjú művész 6 éves korától tanul zongorázni, 8 éves kora óta pedig minden korosztályos országos versenyt megnyert. 2014-ben az egész ország kedvence lett, amikor 11 évesen a Kicsik kategóriájában megnyerte a Magyar Televízióban közvetített klasszikus zenei tehetségkutatót, a Virtuózokat.

Végül a világhírű The King’s Singers koncertje zárja az évadot 2022. március 16-án. Az énekegyüttes magas zenei színvonalat képvisel. Kórusok által sosem énekelt populáris zenéket előadva, angolos humorukkal, precíz zenei tudásukkal világszerte megnyerik a közönség szívét.

Bérletek és jegyek válthatók a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ jegyirodájában, valamint online a www.prokultura.jegy.hu oldalon. 

További információ a bérletről a www.filharmonia.hu oldalon található!


fotó: Filharmonia Magyarország Nonprofit Kft.

fotó: Filharmonia Magyarország Nonprofit Kft.

Borítókép; Filharmonia Magyarország Nonprofit Kft.

Legnépszerűbb cikkek