/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fde%2F4a%2Fa151aleoszilard-fc_2ar5.jpg)
https://mnl.gov.hu/
Szilárd Leó az atombomba megalkotására létrehozott Manhattan-terv elindításában és kivitelezésében betöltött szerepe miatt vált világhírűvé. A Budapesti Műszaki Egyetemen kezdte tanulmányait, majd az 1920-as évek elején elhagyta a műszaki pályát, és a berlini Friedrich-Wilhelms-Universitäten (1949-től Humboldt-Universität zu Berlin) tanult fizikát. Itt ismerkedett meg Albert Einsteinnel, aki a Kaiser-Wilhelm-Instituts für Physik igazgatójaként dolgozott. Einsteinnel karöltve Szilárd Leó egy új típusú hűtőgép tervein kezdett el dolgozni.
A két tudóst állítólag egy szörnyű tragédia híre sarkallta közös munkára: egy család megfulladt, mert éjszaka mérgező gázok szabadultak ki a jégszekrényük hibás szelepéből, amely beszivárogott hálószobájukba. A tudósok ekkor egy olyan hűtőszekrény terveinek láttak neki, amelynek használatakor ilyen baleset nem fordulhatott elő. A munkák során nemcsak egyféle hűtőszekrény terveit dolgozták ki, hanem az évek alatt tökéletesítették azok egyes részeit is.
Az abszorpciós eljáráson alapuló első elkészített prototípus szabadalmi kérvényét 1927. december 2-án Platen-Munters, a stockholmi Electrolux cég leányvállalata megvásárolta 3150 birodalmi márkáért. A másik tervezetnél a két feltaláló a diffúziós eljárást alkalmazta. Ennek terveit is a svéd cég vásárolta meg.
A feltalálók tovább tökéletesítették a berendezést, főként az elektromágneses pumpán dolgoztak, amely mozgó mechanikus részek nélkül működött.
Magyarországon 1929. december 5-én nyújtották be találmányuk terveit a Magyar Királyi Szabadalmi Bírósághoz.
Az ekkor kitalált hűtési elvet ma is hatékonyan használják atomerőművekben.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F37%2F37%2F15_t34n.jpg)
https://mnl.gov.hu/
Forrás: https://mnl.gov.hu/
Borítókép: https://www.thevintagenews.com/