A Soproni Foglalkoztatási Paktumot 2016 novemberében írta alá Sopron Önkormányzata, Győr-Moson-Sopron megye Kormányhivatala, a Soproni Városfejlesztési Kft, valamint Sopron és Környéke Család és Gyermekjóléti Ellátás Intézete. A konzorcium célja a térség munkaerőpiaci helyzetének javítása. A paktum keretében létrejött fejlesztésekről hétfőn tartottak a projekt tagjai egy tájékoztató fórumot.
A foglalkoztatási fórum a közszféra, Sopron MJV önkormányzata, a GYMS Megyei Kományhivatal, valamint vállalkozások, munkaerő piaci szereplők, civil szervezetek közötti párbeszéd legfontosabb fóruma kíván lenni a térségben.
Az eseményt Dr. Fodor Tamás polgármester nyitotta meg. Az eseményen részt vett még Barcza Attila tanácsnok, valamint Tóth Éva önkormányzati képviselő is.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F04%2F49%2Fi-foglalkoztatasiforumtom-1458_6zv6.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
Tóth Gábor a Városfejlesztési Osztály vezetője mutatta be a pakum eddig elért eredményeit., és a közeljövőben tervezett tevékenységeket.
A vállalkozások számára fontos, hogy az önkormányzat és a paktumiroda egy a térségi munkaerőpiaci igényeket folyamatosan monitorozó rendszert kíván felállítani, és az ehhez kapcsolódó kérdőíveket a cégek is meg fogják kapni hamarosan.
A következő foglalkoztatási fórum a felmért eredmények tükrében, várhatóan 2018 februárjában kerülhet sor.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F82%2F47%2Fi-foglalkoztatasiforumtom-1480_wiut.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
A fórum második felében a megbízott szakértők bemutatták a soproni foglalkoztatási stratégiát, ennek a megvalósítását célzó jövő évi feladatokat részletező akciótervet. Ezen dokumentumokat a jelen lévő cégvezetők megvitatták, a stratégia készítői december 15-ig fogadják az észrevételeket.
fotók: Griechisch Tamás