A helyi sajtó képviselőit díjazták a magyar sajtó napja alkalmából
A magyar sajtó napja alkalmából köszöntötték a helyi média munkatársait a városháza dísztermében március 14-én. A rendezvényen polgármesteri elismerő oklevelet kapott Rázó László, a GYSEV Zrt. sajtószóvivője, sportújságíró.
Dr. Farkas Ciprián polgármester, dr. Simon István és dr. Csiszár Szabolcs alpolgármesterek és dr. Barcza Attila országgyűlési képviselő köszöntötte a sajtó munkatársait pénteken.
Az ünnepségen minden évben díjazzák a helyi sajtó képviselőit. Idén Rázó László, a GYSEV Zrt. szóvivője, sportújságíró vehette át polgármesteri elismerő oklevelet. A sportriporter a regionális és a helyi médiának is évek óta meghatározó alakja.
28 évvel ezelőtt kezdtem el a médiában dolgozni, és ebből 14 évet a klasszikus médiában töltöttem el, 2011 óta pedig a GYSEV-nél tevékenykedem szóvivőként. Ez a munka is szorosan kapcsolódik a médiamunkához, hiszen naponta dolgozom együtt a sajtó különböző munkatársaival, akár Sopronban, akár pedig a GYSEV egyéb területein. 10 éve a Soproni Téma című újság sportrovatába írok cikkeket, így megmaradt a közvetlen kapcsolatom is az újságírással. Büszkén mondhatom el, hogy dolgoztam a Magyar Televíziónál is, illetve egy rövid ideig az osztrák közszolgálati televíziónál és rádiónál is.
– mondta el kérdésünkre Rázó László.
Fotó: Horváth Ádám Bence
Az oklevelet dr. Farkas Ciprián polgármester adta át:
Minden évben ilyenkor megköszönjük a munkáját az újságíróknak, a televíziós és rádiós szakembereknek. Március 15. nemcsak a polgári Magyarország megszületésének napja, hanem a szabad magyar sajtó ünnepe is. A Nemzeti dalt és a 12 pontot egykor ezen a napon nyomtatták ki, így hát illő, hogy ilyenkor megköszönjük a sajtómunkásoknak azt a munkát, amit egész évben magas szinten végeznek.