| 2018. szeptember. 7. | 1 perc olvasás

A hős egyetemisták előtt tisztelegtek

Az őrlángok örökké égnek majd a hallgatók szívében – ez a gondolat volt a legfőbb mondanivalója a Soproni Egyetem megemlékezésének. A botanikus kertben tartott ceremónián az intézmény vezetői, és a hallgatók lerótták tiszteletüket a 2. Ágfalvi csatában elhunyt egyetemisták tiszteletére emelt Őrtüzek obeliszknél.

Mathasek Gyula, Szechányi Elemér és Domsichtz Ferenc – ez a három név a Soproni Egyetem minden hallgatója szerint egyet jelent a hősiességgel. Az irreguláris, azaz nem katonai erők 1921 szeptember 8-án, Kisasszony napján, hajnali órákban, a Brennbergi vasúti töltésnél megállították a városra törő osztrák alakulatokat. Ennek az akciónak is köszönhetően Sopron szabad város maradhatott, és népszavazással eldönthette, hogy melyik országhoz kíván tartozni.

Az évfordulós egyetemi megemlékezésen versekkel, és beszédekkel idézték meg az egykori hallgatók dicsőségét. Az egyetem vezetősége, prof. dr. Bidló András, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának dékánja, Dr. Czupy Imre dékánhelyettes és Dr. Alpár Tibor rektorhelyettes elhelyezték az emlékezés koszorúit az Őrtüzeknél. Lerótta ilyen módon tiszteletét az alkotásnál az Erdőmérnöki Kar képviselete, a Selmeci Társaság, az Erdész Valétabizottság és az Ürmös tánckör jelenlévő tagjai is. A rendezvény Dr. Cziráki József mellszobránál zárult. Az intézmény egykori rektora a 70-es években komoly szerepet vállalt, hogy megmaradjon az utókornak az Őrtüzek nevű alkotás. Unokája, Cziráki Gábor tartott előadást nagyapjáról a mellszobornál, majd Dr. Alpár Tibor rektorhelyettessel megkoszorúzták azt.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek