Országszerte talán a legismertebb, Kapuvár nevéhez kötődő étel a böllérmáj. A fogás megálmodója Orbán József, a város egykor legendás éttermének, a Gulyás Csárdának a főnöke volt. A vendéglátóhely ugyan már nem működik, azonban mondhatjuk, hogy mára már Kapuvár gasztronómiai védjegyének számít az évtizedek óta népszerű – és egyre népszerűbb – böllérmáj. Az étel a mai napig megtalálható a helyi vendéglők kínálatában, elkészítésének fortélyait az egykori csárda munkatársai adták tovább.
Az ételkülönlegességet – amelyet 2022-ben a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség oltalom alá helyezett – az idei évben hetvennyolc főzőcsapat készítette el egy időben. „Megtiszteltetés volt számunkra, hogy a szakavatott főzőcsapatok és a profi mesterszakácsok mellett csapatunk is részt vehetett ezen a nívós rendezvényen.” – mondta el Horváthné Göncz Mária tűzoltó zászlós.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2023%2520febru%25C3%25A1r%2F1047304.jpg)
A Kapuvári Hivatásos Tűzoltóparancsnokság a korábbi évekhez hasonlóan idén is két – a „kapuvári böllérmáj”, valamint a „házi sütemény” – kategóriában nevezett a megmérettetésen.
A zsűri elnöke Horváth Csaba, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség vármegyei elnöke, míg a tagok a Szabadtűzi Lovagrend zsűrijogú mesterszakácsai voltak.
A város jellegzetes étele és a sütemény elkészítése a Kapuvári Hivatásos Tűzoltóparancsnokság csapatának remekül sikerült. A böllérmájat ezüst, míg „házi sütemény” kategóriában készített édességet arany minősítéssel jutalmazták a bírák. Külön öröm számukra, hogy „A legvendégszeretőbb csapat” különdíját is megszerezték.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2023%2520febru%25C3%25A1r%2F1047308.jpg)
A lelkes brigád a többnapos előkészületet és az izgalmakkal teli sütés-főzést követően egy sikeres napot tudhatott maga mögött és büszkén vehették át az értékes elismeréseket.
A csapat tagjai:
Varga József c.tű.főtörzsőrmester
Dobosi Zsolt c.tű.főtörzsőrmester.
Hoffer Ákos c.tű.főtörzsőrmester
Nyerges Roland c.tű.törzszászlós
Horváthné Göncz Mária c.tű.zászlós
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2023%2520febru%25C3%25A1r%2F1047310.jpg)
Borítókép; Katasztrófavédelem