| 2022. szeptember. 17. | 1 perc olvasás

A kilátó napja

A Soproni Városszépítő Egyesület és a TAEG Zrt. által szervezett hagyományos ünnepséget szombaton tartották meg a Károlymagaslati-kilátónál. A rendezvényhez kapcsolódva díjmentesen volt látogatható a Károly-kilátó.

A program a kulturális örökség napjaihoz kapcsolódik minden esztendőben. A soproni építész, Winkler Oszkárt tervei alapján épült meg a kilátó és Heimler Károly, az akkori Városszépítő Egyesület elnöke a saját vagyonát is felajánlotta a torony kialakítása érdekében, amit aztán 1936-ban át is adtak.

A köszöntőket dr. Sándor Gyula, a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója, dr. Józan Tibor, a Soproni Városszépítő Egyesület elnöke és dr. Farkas Ciprián polgármester mondta el a jelenlévőknek, köztük a túrázó diákoknak a Hunyadi János Evangélikus Általános Iskolából.

fotó: Máthé Alexandra

Dr. Sándor Gyula, a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a kilátók szimbolikus jelentőséggel bírnak, hiszen messze látunk el belőlük, de mégis egészen közel, befelé, gondolatainkba fordítanak bennünket. A TAEG -hez tíz kilátó tartozik, melyeket folyamatosan karbantartanak.

Dr. Józan  Tibor, a Soproni Városszépítő Egyesület elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a Károly-kilátó különleges épületében természettudósokról szóló kiállítás is megtekinthető,  néhai Andrássy Péter tanárnak, Sopron díszpolgára munkájának köszönhetően.

Dr. Farkas Ciprián polgármester arról beszélt, hogy a Lőverek éppen olyan ikonikus része Sopronnak, mint például a belváros. Jó érzés minden évben összegyűlni az 1936-ban átadott Károly-kilátónál, melyet évente több ezren látogatnak meg. A megemlékezésen részt vett Abdai Zsolt önkormányzati képviselő is.

fotó:Máthé Alexandra
fotó:Máthé Alexandra
fotó:Máthé Alexandra
fotó:Máthé Alexandra
fotó:Máthé Alexandra

 

Legnépszerűbb cikkek