| 2021. június. 22. | 1 perc olvasás

A kisállatokra is vigyázzunk a hőségben!

A nyári forróságot kedvenceink is nehezen viselik, ezért nem árt néhány dologra odafigyelnünk.

A sétákat érdemes úgy időzíteni, hogy lehetőleg a nagy forróság előtt, kora reggel, illetve késő este legyenek. Napközben, ha feltétlenül szükséges, akkor lehetőleg árnyékos, füves területen sétáljunk, és csak rövid ideig. A homok, az aszfalt és a kavics a tűző napsütésben rendkívül felforrósodik, és súlyos égési sérüléseket okozhat a kutyák mancsán. A nagy melegben ne induljunk el sétálni víz és itatótál nélkül.

Ha tehetjük, ez a kettő az autóban is legyen nálunk, és ha kóbor kutyát látunk, ne menjünk el mellette, hanem álljunk meg, itassuk meg, lehet, hogy ezzel mentjük meg az életét. További nagy segítség lehet, ha bevizezzük a hasát, hiszen ezen keresztül hűlnek a legjobban.

Fontos, hogy kertben tartott kutyáknál gondoskodjunk egy árnyékos, naptól védett helyről, de a legjobb, ha beengedjük őket a garázsba vagy valamilyen hűvös helyiségbe napközben. Lehetőleg napjában többször cseréljük ki a vizüket. Mindenképp bőséges, friss vizet hagyjunk nekik, mielőtt elmegyünk otthonról. Lakásban élő kutyusoknak nagy segítség lehet a hűtőpárna vagy a hideg vizes takaró a hasuk alá.

A fent leírtak nemcsak a kutyákra, hanem minden házi-, haszon- és vadállatra érvényesek, ezért róluk se feledkezzenek meg! Például egy eltévedt süninél is életmentő lehet, ha megitatják, és árnyékos, füves területre viszik. 


Fotó: Nektek Ugatunk Állatvédő Egyesület

Borítókép; pixabay 

Legnépszerűbb cikkek