| 2018. december. 16. | 1 perc olvasás

A kötelező győzelem után jöhet az év utolsó meccse!

Az idei utolsó, bajnoki mérkőzését is megnyerte az alapszakasz első felében a Sopron Basket. A címvédő áldozata ezúttal a BEAC volt. A fővárosiak sem tudtak gondot okozni a bajnoknak, így Roberto Iniguez együttese tizenegyből tizenegy győzelemmel zárta az élen a 2018-as évet.

Az első negyedben sokáig nem alakult ki nagy különbség. A fehér mezes Sopron 16-14 után egy 11-0-s futással lépett el riválisától. A második szakasz elején is lendületben maradtak Roberto Iniguez tanítványai, 35-16-nál már 19-2-es hajrában voltak. A félidőig állandósult a 20 pontos differencia. Az 50-30-ról induló harmadik negyed utolsó öt percében alakult ki a végeredményben megjelenő nagy különbség. Egy 18-5-ös hazai sorozatot követően, melynek végén már 71-46-ra vezetett a Sopron. A mérkőzésen mindkét szakmai stáb minden nevezett játékosának adott lehetőséget. A címvédőnél 25 percnél többet senki nem töltött a pályán. Ez a játékos Határ Bernadett volt, aki mindössze egy dobást hibázva a mezőnyből 24 pontos, 11 lepattanós dupla-duplát ért el.
Sopron Basket - BEAC Újbuda 96-45

 

Legnépszerűbb cikkek