| 2018. január. 5. | 1 perc olvasás

A közgyűlés nemet mondott a bevándorlásra

Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere sajtótájékoztatón erősítette meg azt az állásfoglalást, melyet a Soros terv ideológiáján bevándorlást szervező irodákkal, migráns táborokkal kapcsolatban fogadott el a közgyűlés.

Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere a decemberi határozattal kapcsolatban elmondta, hogy, az év végi európai sajtóban megjelent hírek aggodalomra adnak okot, és megerősítenek bennünket abban, hogy helyesen döntött a közgyűlés, amikor karácsony előtt úgy határozott: „Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése elutasítja, hogy Sopronban a Soros terv ideológiáján bevándorlást szervező irodákat, migráns táborokat hozzanak létre. Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése egyúttal felkéri a soproni polgárokat, civil szervezeteket, hogy csatlakozzanak ezen állásfoglalásához.”

A decemberi közgyűlésen tárgyalt előterjesztés indoklása szerint erre azért van szükség, mert a város büszke a polgári hagyományokra és az értékekre. Sopron önkormányzata ilyen értékként tekint mindarra a széles civil közösségre, amely ebben a polgári városban működik, és amely tevékenyen hozzájárul értékeink gondozásához, gyarapításához. "Ezt az értéket meg kívánjuk védeni! Szeretnénk, ha a város civil életébe nem furakodna be külföldi nagytőke által működtetett, spekulációs céllal életre hívott álcivil szerveződés" - fogalmaz az elfogadott előterjesztés. 

Legnépszerűbb cikkek