Nem mindennapi helyzethez kellett alkalmazkodni a pedagógusoknak a járványhelyzet miatt az oktatásban. Szinte egyik pillanatról a másikra álltak át a tanárok a digitális tanrendre. Forrás Béla, a Lackner Kristóf Általános Iskola vezetője elmondta; a tanárok, és a diákok is tanulságos időszakot tudhatnak maguk mögött.
- Pozitív hozadéka ennek az időszaknak, hogy a gyermekek közelebb kerülhettek a szüleikhez – emelte ki az igazgató. - Így azt is átláthatják, hogy milyen komoly munka az utódok számára az általános iskola elvégzése – fűzte hozzá.
Csiszár Szabolcs, Sopron alpolgármestere az eseményen rámutatott: a soproni tanárok jól alkalmazkodtak a megváltozott helyzethez. - A pedagógusok a rendkívüli helyzethez úgy tudtak alkalmazkodni, hogy a tananyagot sikeresen át tudták adni a gyermekeknek – világított rá az alpolgármester. - A mai napon azért jöttünk ide, hogy megköszönjük az áldozatos és a most különösen sok alázatot és szakmai kvalitást kívánó munkát – fűzte hozzá.
A pedagógusokat Tóth Éva, a Jereván Lakótelep Településrészi Önkormányzat elnöke is köszöntötte, aki kiemelte: a településrész pedagógusai képesek olyan pozitív példamutatásra, amely a gyermekek életpályáját is képes meghatározni.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F78%2F05%2Flackner-iskola-pedag-tom-9752_nxvn.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F91%2Fb1%2Flackner-iskola-pedag-tom-9708_6x17.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
Csiszár Szabolcs és Tóth Éva egy-egy szál virággal jutalmazták a pedagógusokat, ezzel is jelezve; értékes munkát végeznek a tanárok nap mint nap.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff8%2F70%2Flackner-iskola-pedag-tom-9765_ncz7.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Faf%2F7d%2Flackner-iskola-pedag-tom-9769_jvu5.jpg)
fotó: Griechisch Tamás