| 2021. augusztus. 24. | 1 perc olvasás

A legjobb jelmezért járó díjat Szélyes Andrea vehette át

A legjobb jelmezért járó díjat Szélyes Andrea jelmeztervező vehette át - a Soproni Petőfi Színház Hétszínvirág című előadása nyomán - a XI. Magyar Nyári Fesztiválon, a Szarvasi Vízi Színházban. A mesés táncjátékot a Sopron Balett adta elő, a rendező Alekszej Batrakov.

Valentyin Katajev története nyomán készült adaptáció Alekszej Batrakov látványos koreográfiájával, Szélyes Andrea mesés jelmezeivel, Vlagyimir Furszov díszletvilágával  megtalálta az utat a fiatal közönséghez Sopronban. A darabot 2019 decemberében tűzte műsorára a leghűségesebb város teátruma, a Lázár Ervin-program keretében. Akkor kilenc nap alatt mintegy 5300, főként harmadikos és ötödikes diák látta a sikeres előadást. A gyerekkel a darab előtt és után Németh Ervin beszélgetett a látottakról, segítve a történet megértését, a szereplők tulajdonságainak a megfogalmazását, a tánc formanyelvének megismerését.

A produkció meghívást kapott a Szarvasi Vízi Színház idei műsorába és sikert aratott. A programsorozat végén nagyszabású  gálaműsorban hozták nyilvánosságra, kik voltak ebben az évadban a Szarvasi Vízi Színház legjobbjai. A zsűri (Babák Mihály, Szarvas város polgármestere; dr. Melis János, Szarvas város címzetes jegyzője; Paluskáné Udvarhelyi Judit, Szarvas város aljegyzője; Mihaleczné Kovács Mária nyugalmazott jegyző; dr. Kutas Ferenc ny. középiskolai tanár, a Szarvasi Krónika felelős szerkesztője; a zsűri elnöke pedig Gombárné Bata Mária, a Mozgáskorlátozottak Szarvasi Egyesületének elnöke; Galambos Edit színházbarát) ötvenet meghaladó előadást nézett meg, majd meghozta döntését.

A Hétszínvirág varázslatos, tanulságos családi színház élményt tud nyújtani kicsiknek és szüleiknek a tánc formanyelvén. Mindehhez hozzájárult a rendkívül látványos jelmezvilág, melyet Szélyes Andrea álmodott meg.

Kevesen tudják, a jelmeztervező  színésznőnek készült, játszott és játszik is színpadon, 1992-től a Marosvásárhelyi Ariel Színház tagja. Sopronban kilenc évvel ezelőtt kezdett el jelmeztervezőként dolgozni. A közönség olyan emlékezetes előadásokban találkozott az általa tervezett ruhákkal, mint Az üvegcipő, A Hatalmas Színrabló, A revizor, Ha mi holtak feltámadunk, Liliom, Őszi szonáta, Táncrapszódia, Macbeth, The Blues Brothers – The Hungarian Show, Ármány & szerelem, Diótörő, A szving meg a tangó, Tied a világ! Hétszínvirág, A gyertyák csonkig égnek, Valahol Európában, A padlás című félig mese, félig musical, valamint az Ördögölő Józsiás zenés tündérjáték jelmezeit is ő tervezte.

Legnépszerűbb cikkek