| 1 perc olvasás

A „legnagyobb magyar” születésnapjára emlékeztek Sopronban

Gróf Széchenyi István 1791. szeptember 21-én született. Születésének évfordulójáról Sopronban is megemlékeztek, és koszorút helyeztek a gróf szobra elé szeptember 24-én, kedden délután a Széchenyi téren.

Az eseményen dr. Farkas Ciprián polgármester, valamint Dóra György, Filep Márk és Magas Ádám önkormányzati képviselő is jelen volt.

Gróf Széchenyi István városunk első díszpolgára, a modern polgári Magyarország alapjainak lerakója, és egyben a „legnagyobb magyar

– mondta a városvezető.

fotó: Rombai Péter

Perkovátz Tamás, a Perkovátz-Ház Baráti Köre Egyesület elnöke úgy fogalmazott:

Gróf Széchenyi István ezer szállal kötődik Sopronhoz. A Széchenyi téren állunk most, amelyet 1828-ban a család kezdeményezett. Sopron városa a „legnagyobb magyar” halála után 3 ügyről is döntött. Legyen a városban szobra, emellett legyen egy Széchenyit jellemző és ideáit megtestesítő casino, valamint egy főreáltanoda. (Az iskolát később átnevezték és a mai napig is Széchenyi István nevét viseli.)
fotó: Rombai Péter

Az eseményt követően a résztvevők átvonultak a Soproni TIT épületébe, ahol gróf Széchényi Ferencről, a „legnagyobb magyar” édesapjáról halhattak előadást. Életművének megismerésével még jobban beleláthattak a Széchenyi-szellemiség titkába.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek