A Lenck család soproni emlékei

Sopronban járva az útikalauzban lépten-nyomon felbukkan a Lenck elnevezés. A Várkerületen a Lenck-átjáró jókora bejárata szinte hívogat, hogy átsétáljunk rajta az óvárosba. A Deák téri Lenck-villa 2020-as újra nyitása óta a soproniak és a Sopronba látogatók egyik kedvenc helye; érdekes kiállítási anyaga és színes rendezvényei a villa árnyas kertjében egyaránt vonzerőt jelentenek. Ám kevésbé ismert, Lenckekhez kapcsolódó épület áll a Rákóczi utcában, s az evangélikus temetőben ott emelkedik a család impozáns mauzóleuma. Vajon kik is voltak ők?

A Lenck család a szászországi Lengenfeldből a 17. században települt át Sopronba. Christoph Johann Lenck posztónyíróként vetődött a városba. Akkoriban a céhekbe tömörült iparosoknak szigorú szabályokat kellett követniük. Az inasok tanoncéveik során koszt és kvártélyon egy mesternél laktak, akinek tanulópénzt fizettek. Három év után legények lettek, s ha mesterré akartak válni, több éves vándorútra kellett indulniuk: több ország több mesterénél kellett kitanulniuk a szakmai fortélyokat, csak azután tehettek mestervizsgát. Johann Lenck is így került Sopronba. Egy iparos özvegyénél talált állást, s hamarosan letette a mestervizsgát. Mivel akkoriban egy mestertől erkölcsi okokból elvárták, hogy nős legyen, így feleségül vette az özvegyet. 1694-ben elnyerte a polgárjogot is. Fiuk, Ferdinand Gottlieb korán árvaságra jutott, kilenc éves korában már dolgoznia kellett. Mészáros lett, ami akkoriban jól jövedelmező szakma volt, így hamarosan házat és földeket vásárolhatott. A következő nemzedék tovább gyarapította a vagyont: fia, ifjabb Ferdinand Gottlieb, aki 1735-ben született, egy gazdag hentes lányát vette feleségül. Ebből a házasságból három fiú született, akik a Lenck család három ága alapítóinak számítanak. Samuel Ferdinand utódai gazdag kereskedők, Matthias Johann leszármazottai szőlőművelők lettek, Ferdinand Andreas pedig az iparos nemzetség ősatyja volt. Ez az ág valamikor egy anyakönyvi elírás következtében elvesztette a név végi c betűt, s attól kezdve Lenk-nek írták magukat.

Fotó: Máthé Alexandra

A kereskedői ágat Samuel, a legkisebb fiú alapította, aki mészárosmesterségét az 1790-es évektől borkereskedésre cserélte fel. Benősült egy gazdag bognárcsaládba, s hamarosan borkereskedést nyitott. Számos szőlő tulajdonosa, kísérletező kedvű gazda volt, aki szőlő- és bornemesítésével olyan sikereket ért el, hogy borait hamarosan nemcsak Európában, hanem Amerikában is keresték. Az említett Lenck-átjáróhoz tartozó házban borokat, fűszereket és gyarmatárukat kínált a vásárlóknak. Halála után az üzletet legkisebb fia, Samuel vette át. A fűszer-, gyarmatáru- és borkereskedő üzletember később festék-, anyag- és papírkereskedést is nyitott. Virágzó cégének és ingatlanügyleteinek köszönhetően a város egyik leggazdagabb polgára lett. Házasságából 14 gyermeke született, akik közül 9 élte meg a felnőttkort. Idővel a „Lenck Samu-cég” átalakult, a cégjegyzésre a két legidősebb fiú, Emil és Gyula is jogosulttá vált. A milliomos apa végrendeletében a borüzletet és a vegyeskereskedését, valamint a biztosítóvállalatot erre a két fiára hagyta, akik azt közösen vezették tovább.

Emil apjától örökölte a mai Lenck-villakert területét, ahol 1892-re a neves bécsi mester, Otto Hofer tervei alapján felépíttette nagyszabású, pazar berendezésű villáját. Nagy jómódban élt itt feleségével, Fritz Júliával és négy gyermekével. Atyja intelmeit figyelmen kívül hagyva tőzsdézni kezdett. Meggondolatlan ügyletei tetemes anyagi veszteséget okoztak a családi cégnek, ahonnan aztán ki is kellett lépnie, ám testvérei még ezután is évjáradékot biztosítottak számára. Villáját ugyanakkor a cég rendelkezésére bocsátotta, és Schaumburg-Lippe hercegnek adták bérbe. Az ő felesége, Lujza dán királyi hercegnő volt, akinek látogatására a későbbi dán király, VIII. Frigyes többször is Sopronba látogatott. Emil anyagilag megrendült családját eközben emberi tragédia is beárnyékolta: feleségét, Júliát egy nős férfi agyonlőtte. Maga Emil is fiatalon, 53 évesen hunyt el.

A családi céget Gyula öccse vitte tovább, sajnos bátyja rossz nyomdokain járva: a tőzsdén spekulált, és a bécsi Baubankkal szoros pénzügyi kapcsolatban álló vállalkozása annak 1901-es csődje következtében szintén fizetésképtelenné vált, felszámolás alá került. A századforduló táján a gazdagon kialakított Deák téri villaépület szép parkjával együtt így a Lenck család csődtömegébe került, majd 1912-ben a reprezentatív épületet Sopron Város Régészeti Társulata szerezte meg.

Kép forrása: www.facebook.com/media/set/?set=a.499733673883603&type=3

Csak a fűszerkereskedés maradt meg az addigra már Lenck-átjáróként ismert várkerületi épületben. A kétemeletes bérház egy korábbi nagyobb épület helyén, Unger György tervei szerint készült 1852-ben, három udvaron vezet az út rajta keresztül az óvárosba. Szent György utcai romantikus stílusú homlokzatának közepén, a kapu feletti ablak alatt a „Csodálatos halfogás” című bibliai jelenet kis domborműves ábrázolása látható, a kétoldalt mellette lévő ablakok alatt pedig egy-egy mór fej: így egyben a Lenck család jelképe.

Fotó: Máthé Alexandra

Ugyanezek a motívumok fedezhetők fel a család egy másik volt soproni lakóházának homlokzatán is: a mai Rákóczi u. 39. alatt. 

Fotó: Sopron Média

A második Lenck-fiú, Ferdinand Andreas – aki szintén hentes volt – kétszer nősült. Miután első feleségét eltemette, a harminc éves Tschürz Rosinát vette nőül, aki akkoriban már vénkisasszonynak számított, viszont nagyon gazdag volt. A házasságba több szőlőt és földet hozott. Ezzel a vagyonnal utódaik jól gazdálkodtak, sőt ügyes házasságkötésekkel még gyarapították is azt. Az 1815-ben született Lenk Samuel Ritter Theresiat, egy gazdag téglagyáros lányát vette feleségül. A házaspár jó üzleti érzékkel ecetgyárat alapított, amit gyorsan felvirágoztattak. Házasságukból hat gyerek született. Egyikük, az 1855-ben világra jött Karl Alexander tíz éves korára árvaságra jutott, így hamar megkezdődött számára a nagybetűs élet. Előbb Thirring Ludwigh fűszerkereskedésébe állt be inasnak, majd többre vágyván, Bécsben lett diák. Ott végezte el a kereskedelmi iskolát és hazatérve nagybátyja, Lenck Samuel fűszerkereskedésében kapott irodai állást. Unokatestvérét, Bock Rizát vette feleségül. Két fiuk született: Alexander és Jenő. Az 1887-ben másodszülöttként a családba érkező Lenk Jenő a családban elsőként szakított ősei mesterségével: földrajz és természetrajz szakos tanár lett. Selmecbányára nevezték ki az ottani tanítóképzőbe. 1914-ben kiküldték a frontra, harminc hónapig harcolt az olasz és az orosz arcvonalon. Hősiességéért több érdemrendet és vitézi címet kapott. Később feleségül vette a selmeci evangélikus líceum igazgatójának lányát, Király Ernesztint, 1922-ben született egy lányuk, Magda.

Kép forrása: reformacio.mnl.gov.hu

A Balfi utcai evangélikus temető nyugati sarkában ott emelkedik a Lenck család mauzóleuma, melyet, akárcsak a családi villát, Otto Hofer bécsi építész tervezte 1887-ben. A síremlék kiegyensúlyozott tömegével, kellemes arányaival, mértékkel alkalmazott építészeti részleteivel színvonalas alkotás. A mauzóleum tervezésekor valószínűleg római előkép, a reneszánsz stílusú Tempietto szolgált például.

Források:

sopronimuzeum.hu

http://nemzetisegek.hu/repertorium/2011/01/belivek_34-35.pdf

Czellár Katalin: Sopron. Panoráma Magyar Városok, 1982.

https://reformacio.mnl.gov.hu/orokseg/lenck_mauzoleum_sopron_evangelikus_temeto_balfi_ut

Borítókép: Máthé Alexandra

Legnépszerűbb cikkek