| 2022. február. 14. | 2 perc olvasás

A Líceumból a Sorbonne-ra

A soproni Líceumban érettségizett László Lóránd történelem-ének szakos tanárnak készül, és egyszer szeretne egykori iskolájába pedagógusként visszatérni. Jelenleg a Sorbonne hallgatója és a párizsi tavaszt élvezi...

- A Líceumban töltött éveim alatt a tanáraim megtanították, hogyan kell tanulni, vagy utánakeresni annak, ami felkeltette az érdeklődésemet. A giminek elsősorban az iránymutatást köszönhetem  - osztja meg érzéseit László Lóránd,  aki 2009-től nyolc éven át volt a Berzsenyi-gimnázium diákja. László Lóránd érett elhatározással választott pályát és kitartóan halad céljai felé. Az ELTE-n eltöltött éveket most még "megfejelte" egy félévvel, amit a párizsi Sorbonne-on tölt. 

- A nagyhírű francia intézménybe történt jelentkezésemnek volt egy praktikus és egy viccesnek mondható oldala. Mivel eredetileg februárban kaptam volna meg a diplomámat, inkább úgy döntöttem, hogy egy félévvel kitolom a tanulmányaimat, így szeptemberben állhatok munkába. Bevallom, először Toulouse-ban néztem ki  egyetemet, de amikor le kellett adni a jelentkezést, láttam, hogy az ELTE-nek van partnerintézményi kapcsolata a Sorbonne-nal. Már  a leadási határidő utolsó utáni pillanatában voltam, de végül  átírtam az egész jelentkezést. Néhány hét múlva pedig már tudtam: 2022 tavaszi félévét Párizsban töltöm. A Líceumban négy évig tanultam franciául, ez idő alatt meg is  szerettem a nyelvet és a kultúrát. Emlékszem, az egyik órán tettem egy kissé talán nagyzoló megjegyzést, hogy én majd a Sorbonne-ra is eljutok egyszer... Nem gondoltam volna, hogy tényleg  összejön - ismeri el Lóránd, aki már az első hetek nehézségein is túl van. Külföldi hallgatóként az előírt elvárásokat ugyanúgy teljesítenie kell, mint a francia hallgatóknak. A nyelvi felzárkóztató hét  után az egyetem leghíresebb épületében tanul, amihez első nap térképet is kapott.

- Most már kezdek eligazodni az egyetemen és a városban is. Párizsban február végétől már itt a tavasz, ki lehet ülni a parkokba és gyönyörködni a tájban. A jó időnek köszönhetően már most a tavaszi kabátomban járom a várost, és a történelemtanulással töltött hosszú nap után örömmel sétálok végig a Szajna partján, egészen az Eiffel-toronyig, hiszen ezt a várost bármilyen napszakban érdemes megcsodálni - zárta Lóránd első élménybeszámolóját Párizsból. 

Legnépszerűbb cikkek