| 2023. január. 19. | 2 perc olvasás

A licista végzős nemzetközi konferencián képviseli az országot - és a jövőt

Két órája volt kitalálni egy olyan innovációt, ami a fenntarthatóságot szolgálja. Kiss Dániel ötlete izraeli utazást ért, a soproni Líceum diákja részt vehet a SUSTAINERGY – Nemzetközi Ifjúsági Innovációs Konferencián.

-  A megújuló energia témakörében minden évben rendeznek egy nemzetközi konferenciát az izraeli Eilat városában, amihez egy innovációs diákverseny is kapcsolódik. Utóbbit idén hetedszer rendezik, bekerülni pedig a Kutató Diákok Mozgalmán keresztül lehetet. Szerencsémre Tölli Balázs igazgató úr meglátta a lehetőséget, és szólt, hátha érdekel - ismerteti az előzményeket a tőle már megszokott precizitással Kiss Dániel. (Ő nyerte tavaly két társával az IdeaFest ötletversenyét is, négyszáz diákot utasítva maguk mögé. Annak a megmérettetésnek amerikai tanulmányút volt a jutalma.) Dániel elküldte az angol nyelvű önéletrajzát és motivációs levelét, aminek alapján továbbjutott a második fordulóba. Az online meghallgatás után két órát kapott, hogy kitaláljon és prezentáljon egy olyan ötletet, ami hiányzik a világból, de jobbá tehetné.

- Csaknem másfél órám elment a kutakodással és gondolkodással, hogy mit is tárjak a bizottság elé, milyen természettudományi vagy technológiai innováció nincs még, ami meg is valósítható. De aztán visszanyúltam egy korábbi ötletemhez, amit még időben ki is tudtam dolgozni, és azt mutattam be a bírálóknak - mesél az izgalmakról a végzős diák.

Kiss Dániel egy olyan bankot mutatott be, ami kizárólag fenntartható projekteket hitelez. Ennek azért is van a felhasználói oldalról jelentősége, mert sok ember már elkötelezetten környezettudatos, de talán nem is sejti, hogy pénzintézete a megtakarításait a fenntarthatóságnak ellentmondó beruházásokba fekteti. Például egy fosszilis energián alapuló erőműbe. Dani bankja viszont ellenőrzött módon csak környezetbarát fejlesztéseket támogatna, ezzel magához vonzaná azt az egyre bővülő kört, akiknek fontos a fenntarthatóság. Elvonnák az ügyfeleket más pénzintézetektől, ezzel pedig hosszú távon - ideális esetben legalábbis - a fenntarthatóság irányába vonzanák az egész bankszektort. Ráadásul, hangsúlyozza az ötletgazda, ez a bank olcsóbb hitelt nyújtana a fenntartható projektekre, ami pedig a helyi fejlődésen lendítene. Kiss Dániel még egy olyan ösztönző rendszert is kidolgozott, aminek lényege, hogy a bankkártyával vásárolt megújuló termékek után jutalombónusz is jár.

-  Azt is elmondtam a prezentációmban, hogy ennek a banknak különösen azokban az országokban lehetne különösen nagy a szerepe, ahol még nincs elég nagy hangsúly a fenntarthatóságon, illetve nem elég szigorúak az energetikai szabályok, törvények - tette hozzá Dániel.

Ahogy azt sejteni lehet, a licista ötletgazda megnyerte a zsűrit.  A második fordulóba nyolc diák jutott be, de csak egy juthatott volna tovább. Ám miután az elmúlt hét évben mindig volt magyar diák a legjobb három között, most úgy döntöttek, kettő is mehet.

És persze, hogy Kiss Dániel, a Líceum végzős diákja az egyikük! Dani március 9-én utazik Sopron izraeli testvérvárosába, Eilatba, illetve abba a kibucba, ahol a diákkonferenciát rendezik. Magyarországot képviselve tehet szert nemzetközi kapcsolatokra és szerezhet felejthetetlen élményeket, miközben a megújuló energiaforrások felhasználásán gondolkozik.

forrás: Berzsenyi

 

Legnépszerűbb cikkek