Az ország több pontjáról érkeztek hagyományőrző egyesületek, hogy részt vegyenek a Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület által szervezett, nagyszabású megemlékezésen. A rendezvényen egy látványos csatajelenettel, valamint koszorúzással emlékeztek meg a sorsdöntő limanowai csata hőseiről.
- Limanowában 108 évvel ezelőtt volt egy olyan csata, amely Magyarországot megmentette. Ennek a csatának a végkimenete az volt, hogy az itteni születésű, majd itt szolgáló Nádasdy-huszárok az életüket áldozták fel azért, hogy az oroszokat megállítsák. Ezen a téli napon, december 11-én a csata végkimenetele az volt, hogy utána az orosz gőzhenger megállt, és vissza tudták szorítani őket egészen 400 kilométer távolságba. A parancsnokukra Muhr Ottmár ezredesre emlékezünk, aki az élen harcolt az oroszok ellen és az életét áldozta. A mai csatajelenetben ezt próbáljuk megeleveníteni – mondta el Babák László vezérkari ezredes, a Centenáriumi Hagyományőrző dandárparancsnoka.
A rendezvényen a városvezetés részéről Filep Márk önkormányzati képviselő mondott beszédet.
– Azért vagyunk ma itt, mert a magyar hadtörténet tele van dicsőséges, ám de néha vesztes hadjáratokkal is. Manapság különösen fájó megemlékezni harcokról, mert háború dúl Európában. Én ma a béke üzenetével jöttem ide, és azt kívánom – ha Isten megengedi –,hogy minden háború érjen véget, akár Ukrajnában, akár bárhol a világon. Ez ma különös aktualitást ad ennek az eseménynek – hangsúlyozta.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520december%2F20221210%2520h%25C5%25B1s%25C3%25A9gnapi%2520fut%25C3%25A1s%2FDSC02083.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F9d%2F39%2Fdsc02062.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F51%2F8c%2Fdsc02064.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Fd5%2F14%2Fdsc02075.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F0a%2F04%2Fdsc02082.jpg)