| 2022. május. 8. | 1 perc olvasás

A madarak és fák napja alkalmából látogattak el az Erdő Házába a bűnmegelőzési szakemberek

A felelős állattartásról is tanulhattak a gyerekek a soproni rendőröktől a szombaton tartott lakossági rendezvényen. A Soproni Rendőrkapitányság szakemberei 2022. május 7-én az Erdő Házában tartották meg szokásos „Házhoz megyünk” prevenciós programjukat. A világnap alkalmából rendhagyó módon a már megszokott bűnmegelőzési témákon túl a felelősségteljes állattartás, és a környezetvédelem jelentőségét is kiemelték a szakemberek.

Környezetünkért, a növény és állatvilágért felelősséggel tartozunk, és ezt már egészen kis korban meg kell tanulniuk a gyerekeknek. Fontos tudniuk, hogy például a szelektív hulladékgyűjtéssel, vagy a természet törvényeihez való alkalmazkodással már saját maguk is sokat tehetnek a Föld védelmében

– mondta el Babella-Lukács Katalin rendőr őrnagy, a Soproni Rendőrkapitányság kiemelt bűnmegelőzési főelőadója.

forrás: Soproni Rendőrkapitányság
Rafai Zoltán szenior rendőr alezredes kollégámmal arra is kíváncsiak voltunk, hogy mennyire ismerik a gyerekek az állattartás szabályait. Tisztában vannak-e azzal, hogy az állatok nemcsak cukik és kedvesek, hanem gondozásra szoruló élőlények, akikért a gazdájuk felelősséggel tartozik. A hozzánk forduló szülőket is arra biztattuk, hogy már egészen kicsi gyermeküket bízzák meg akár az otthoni növények, vagy kiskedvenceik gondozásával, mert így tudják a felelősségteljes gondolkodást elsajátítani

– tanácsolta az őrnagy.

Legnépszerűbb cikkek