Az idei év kihívásai sok újdonságot tanítottak, többek között azt, hogy a nehéz helyzetekben bizony mindenkinek jól jön a segítség. Ezért amikor a Soproni Madármentők Alapítvány a pince támogatását kérte, a Vincellér Borbirtok felajánlotta, hogy újborainak bevételéből palackonként 50 forintot adományoz jótékony célra.
- Minden évben október végén újborainkat „Első Gólya” fantázianéven palackozzuk, speciális töltéssel kedveskedve a gasztronómia és az újbor iránt fogékony embereknek. Bodnár Ágota, a Soproni Madármentők Alapítványának elnöke azzal keresett meg minket, hogy palackonként 50 forinttal támogassuk az egyesületet. Ezt egy nagyon jó kezdeményezésnek tartjuk, abszolút magunkénak érezzük, hiszen a címkevilágunkban is gyakran visszaköszönnek a Fertő-parti növények és állatok, a logónk is madarat ábrázol – avatott be a részletekbe Molnár Tibor, a Vincellér Borház borásza.
fotó: Fodor Regina
Bodnár Ágota, az alapítvány elnöke gyerekkora óta rajong a madarakért. A madármentés egy kis verébbel indult, azóta az elmúlt években egyre többen fordultak hozzá bizalommal, ha sérült állatot találtak. Az alapítvány azóta kinőtte magát, jelenleg madarakkal és kisvadakkal is foglalkozik.
- Háromévnyi mentés után olyan sok megkeresést kaptunk, amit már nem lehetett önerőből finanszírozni, ezért idén tavasszal életre hívtuk az alapítványt. A legnagyobb kiadásaink az állatorvosi és a gyógyszerköltségek, az anyagi források előteremtése legalább akkora elhivatottságot igényel, mint maga a mentés. Sok adományt kapunk, a tárgyi juttatásokon túl azonban pénzbeli felajánlásokra is szükségünk van. Ekkor jött az ötlet, hogy felvegyük a kapcsolatot a Vincellér Borbirtokkal, akiknek még a logójukban is védett madár szerepel, egy gólya. Molnár Tibor nyitott volt a megkeresésre, sikerült hamar megbeszélnünk a támogatás részleteit. Jól jön egy olyan forrás, amit szabadon tudunk felhasználni, és nem a saját pénztárcánkat terheljük a kezelések árával – mondta el Bodnár Ágota, a Soproni Madármentők Alapítvány elnöke.
fotó: Fodor Regina
Az Alapítvány jelenleg is több sérült, gyógyulófélben lévő madárnak nyújt átmeneti, vagy végleges otthont, de pártfogoltjaik között több nyúl, és még egy őz is szerepel.
fotó: Fodor Regina
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fd4%2Fe4%2Fdsc06947_rkqf.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F96%2F56%2Fdsc06893_szif.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff0%2Fee%2Fdsc06895_y38j.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fd3%2Fd7%2Fdsc06906_cft_.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fd0%2F04%2Fdsc06924_1nwb.jpg)