| 2020. november. 6. | 1 perc olvasás

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült Kerék Imre

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült, Kerék Imre József Attila-díjas soproni költő, műfordító, pedagógus. A költő pénteken délután a Városháza dísztermében vehette át az elismerést.


fotó: Fodor Regina

Felnőtteknek és gyermekeknek szóló verseket is magába foglaló, gazdag szépirodalmi életműve, valamint pedagógusi pályafutásáért kapott elismerést, melyet Böröndi Lajos az agrárminiszter tanácsadója és dr. Farkas Ciprián polgármester adott át Kerék Imre költőnek.


fotó: Fodor Regina

Kerék Imre 2012-ben Sopron Kultúrájáért díjban részesült, városunk megbecsült polgára, mondta az átadón dr. Farkas Ciprián. Sopron polgármestere kiemelte, hogy a költőt Nagy István agrárminiszter felterjesztésére, Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesítette.


fotó: Fodor Regina

Kerék Imre (Háromfa, 1942. - , .)

Általános iskolai tanulmányait szülőfalujában végezte, majd a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Gimnáziumban tanult. A nagyatádi gimnáziumban érettségizett. 1961 és 1962 között a Somogyi Néplapnál volt újságíró. 1962 és 1966 között a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar- orosz- rajz szakos hallgatója volt. Tanári diplomája megszerzése után 1966-tól 1969-ig Sávolyban, 1969 és 1974 között Fertőszéplakon tanított. Ezt követően Sopronban tanított, a Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola könyvtárosa volt. Már tizenéves korában megjelentek első versei. Több, mint húsz kötetet publikált, műfordítói munkássága is jelentős.1989-ben Radnóti- díjat, 1995-ben Kormos István- díjat, 1998-ban Arany János- díjat, 2003-ban József Attila- díjat kapott. Több évtizede Sopronban él és a város megbecsült költője.  (forrás: Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium)

Legnépszerűbb cikkek