| 2023. március. 14. | 2 perc olvasás

A magyar huszártábornok, aki megsarcolta Berlint

Berlin megsarcolása a történelem leghíresebb huszárcsínyeként ismert, ami a porosz királynak óriási szégyen volt. Hadik András 1757. október 10-én kalandos és sikeres vállalkozásba kezdett, nevezetesen a sziléziai Habsburg–porosz frontvonaltól 450 kilométerre északra fekvő Berlin, Nagy Frigyes porosz király fővárosának elfoglalásába.

Hadik András 4320 katonájával, köztük a saját nevét viselő Hadik- huszárezred és a Baranyay-huszárezred válogatott magyar lovasaival indult útnak. Az ellenséges hátországban a huszárok a felfedezést elkerülendő az éjszaka leple alatt mozogtak, míg napközben elrejtőzve pihentek. Ily módon mindössze hat nap alatt tették meg az ellenség földjén a jelentős távolságot 450 kilométert, vagyis naponta mintegy 70–80 km-t.

Ez a haditett mintapéldája a minimális hadtápot igénylő, gyors mozgású, kis veszteségű, magas erkölcsi szintű, pszichológia hadviselésnek, amely - a többi között - a magyar hadi erények egyike volt.

Hadik András karrierje példátlan. Tehetségének és becsületességének köszönhetően kisnemesből lett gróf, az Udvari Tanács elnöke, és ő volt a Habsburg Birodalom első számú katonai vezetője.

A mozikban látható Hadik című filmben megjelenik a magyar huszárokat eláruló szövetséges ármánykodása, de végül elnyeri méltó jutalmát a kitartás, a becsület, a hűség és tisztesség. A magyar huszár mind katonai, mind morális tartása követendő példa volt egész Európában már a 17 - 18. században is. Ez a film méltó emléket állít az Európa-hírű magyar huszároknak.

A magyar huszárok Berlin falai alatt, egykorú rézmetszet.

A Berlinig tartó menetelés közben a huszárok újra és újra ellenségekkel találják szembe magukat, így a film nem fukarkodik a látványos akciójelenetekkel, amelyek a legjobb történelmi és kalandfilmek színvonalát idézik. Az összecsapások és az akciójelenetek a hollywoodi kaszkadőr szakértő, Steve Dent és Gulyás Kiss Zoltán világhírű magyar kaszkadőr munkáját dicsérik.

A kettőjük szakértelme érezhető a jól megrendezett harci jelenetekben és kardpárbajokban, de látszik a profizmus a díszleteken, a jelmezeken és a helyszínek megtervezésén is.

A film üzenete, amely árad a képsorokból és a párbeszédekből, nem más, mint a patriotizmus, amely a hasonló amerikai és a nyugat-európai történelmi filmeknek mindig is a sajátja volt. A Hadik egy eseménydús bohém, játékos, minden korosztályt megszólító izgalmas történelmi kalandfilm.

 

 

Legnépszerűbb cikkek