| 2018. január. 21. | 2 perc olvasás

A Magyar Kultúra Napjának rendezvényei Sopronban

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.

VÁROSI ÜNNEPSÉG -DEÁK TÉR - 14.00 óra

2018. január 22-én hétfőn 14:00 órakor Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a magyar kultúra napi délutáni rendezvényét hagyományosan a Deák téri Kölcsey-szobornál tartja, amelyen közreműködnek a Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium tanulói.  Az ünnepségre sok szeretettel várják az érdeklődőket. 

SOPRONI PETŐFI SZÍNHÁZ - PETŐFI TÉR - 17.00 óra

Sopron történelme áll annak a különleges előadásnak a középpontjában, amelyet 9 oktatási intézmény 100 fiatalja mutat be január 22-én délután öt órától a leghűségesebb város teátrumában a magyar kultúra napja alkalmából.

Dr. Tóth Imre, a Soproni Múzeum igazgatója harminc témát ajánlott a jelentkezőknek, s ők választottak ebből kilencet, amelyeket a rendhagyó színházi előadás jeleneteiként pedagógusok segítségével dolgoztak fel, különböző műfajokban, stílusokban. A fiatalok mesélnek majd a brennbergi szén felfedezéséről, a helyi boszorkányperekről, Kapisztrán János soproni prédikációjáról, a Pihenőkereszt és a Zöld kő legendájáról, a Fehér Ló fogadóról, a pékfürösztésről, Niczky Benedek 1420. évi kivégzéséről és arról is, Petőfi Sándor katonáskodása idején hogyan szökött ki Liszt Ferenc koncertjére.

Az ünnepi előadás résztvevői: a Tóth Antal Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium, a Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, a Soproni SZC Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskolája és Kollégiuma, a Petőfi Sándor Általános Iskola és Művészetoktatási Intézmény, a Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakgimnáziuma, a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium és Kollégium, a Roth Gyula Erdészeti, Faipari, Kertészeti, Környezetvédelmi Szakgimnázium, az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium és a Soproni SZC Vas- és Villamosipari Szakképző Iskolája és Gimnáziuma.

A Petőfi Színház szakmai és technikai támogatást nyújt az oktatási intézményeknek jelmezekkel, díszletekkel. A csoportokat Major Zsolt színművész, rendezőasszisztens segíti a teátrumban. 

SOE KTK. - ERZSÉBET UTCA - 18.00 óra

Szintén a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó rendezvény veszi kezdetét 18.00 órától a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karának épületében, ahol  Makláry Ákos görögkatolikus parókus, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke "Védők és építők – Magyarok a keresztény Európában" címmel tart majd előadást. Az esten fellép a Fidelissima Vegyeskar - Szilágyi Miklós vezényletével és Ács Tamás színművész, versmondó is. A rendezvény a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Soproni Csoportjának, a Magyarországi Luther Szövetség Soproni Csoportjának és a Soproni Kálvin Körnek az együttműkődédében kerül megrendezésre. A részvétel díjtalan. 

Legnépszerűbb cikkek