| 2022. március. 18. | 1 perc olvasás

A magyar-ukrán határtérségben vállaltak önkéntes munkát az Eötvös József Evangélikus Középiskola diákjai

Az Eötvös József Evangélikus Középiskola három tanulója, Maráczi Réka, Istenes Lívia és Pál Richárd József csatlakozott a Magyar Vöröskereszt H-HERO elnevezésű egészségügyi gyorsbeavatkozó egységéhez a magyar-ukrán határtérségben. Az egészségügyi képzésben tanulók március 21-25-ig Záhonyban és környékén teljesítenek majd szolgálatot.

„Magunk néztünk utána, hogy milyen szervezetnél tudjuk felajánlani a szakmai segítségünket az Ukrajnából érkezett menekülteknek, és így találtunk rá a Magyar Vöröskereszt H-HERO sürgősségi gyorsbeavatkozású csapatára.” – mondta Pál Richárd József.

„Az előzetes megbeszélés szerint 24 órás készenlétben állunk majd és 12 órás éjszaki műszakokat teljesítünk az ottlétünk során. Nagy várakozással tölt el, hogy kipróbáljuk magunkat egy valóságos katasztrófahelyzetben, és olyan kollégákkal dolgozzunk együtt, akiktől tapasztalatokat szerezhetünk. Szeretnék támaszt nyújtani a bajba jutottaknak, mert nekünk is jól esne, ha ugyanilyen helyzetben segítenének” – vette át a szót Maráczi Réka.

Az eötvösös tanulóknak van már tapasztalatuk a sürgősségi ellátásban, mert az előző évben a Soproni Erzsébet Oktatókórház és Rehabilitációs Intézet Sürgősségi Betegellátó Osztályán töltötték a szakmai gyakorlatot.

„Számunkra fontos a rászorulók lelki segítése, megnyugtatása és pszichés vezetése, különösen lényeges ez a kisgyermekek esetében. Valamint a példamutatás generációnknak, példamutatás az alsóbb éveseknek ezzel a helyes cselekedettel. Ez egy jó lehetőség arra, hogy tapasztalatot szerezzünk, és esetleg meghatározza a további egészségügyön belüli tanulmányaikat munkavégzéseiket” – tette hozzá Istenes Lívia.

A tantestület és az iskola vezetése is méltán büszkék erre a nemes cselekedetre.

Borítókép; Eötvös József Evangélikus Középiskola 

Legnépszerűbb cikkek