A megnyitón köszöntőt mondott dr. Szikszai Zoltán, a Soproni Gyógyközpont Urológiai Osztályának osztályvezető főorvosa.
– mondta el a főorvos.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520j%25C3%25BAnius%2F20220610%2520urologus%2FDSC05463.jpg)
Dr. Farkas László emeritus professzor, a Magyar Urológus Társaság 2006-2009 közötti elnöke hangsúlyozta: fontos, hogy az orvosok jó szakmai és emberi kapcsolatokat ápoljanak egymással. „A dunántúli urológusok összefogása, ismertsége egyedülálló, a külön szekció is ennek köszönhető a Magyar Urológus Társaságon belül. Ezek az összejövetelek, mint például a mai is, azért fontosak, mert a szakmai diskurzusok mellett egymás emberi mivoltait is jobban megismerjük, szorosabb viszonyt ápolunk és számíthatunk egymásra – tette hozzá dr. Farkas László.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520j%25C3%25BAnius%2F20220610%2520urologus%2FDSC05451.jpg)
Az eseményen a szakemberekhez szólt Sopron polgármestere is. Dr. Farkas Ciprián kiemelte: öröm, hogy ilyen eseménynek lehet a házigazdája Sopron.
– hangsúlyozta Sopron polgármestere.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520j%25C3%25BAnius%2F20220610%2520urologus%2FDSC05480.jpg)
A rendezvényen résztvevőket dr. Molnár Sándor, a Soproni Gyógyközpont főigazgatója is köszöntötte. A vándorgyűlés kétnapos. Péntek elsősorban a szakmai kérdésekről szólt, míg szombaton a város nevezetességeit járják körbe a szakemberek.